Sarah. xx
Valamikor reggeli nyolc körül értem haza, holt részegen. Igazából a sztorinak a nagy része teljesen kiesett, de addig meg van, ahogy elbotorkálok a napfelkeltében az ajtóig, és előkaparom a kulcsaimat.
Nálam az ajtó nyitás egyébként is hosszú folyamat, úgyhogy részegen le sem tudom írni, hogy milyen hihetetlenül nehéz beletalálni abba a rohadt zárba.
Minden esetre alig tíz percig bajlódtam vele, ami nálam szinte rekordnak számít. 24 óra alatt két rekord is!
Szóval bementem a lakásba, és lebasztam a táskámat a szekrényre.
-Zoe?-kukucskált ki Olly a konyhából.-Te meg hol a fenében voltál eddig? Már nem tudom hány órája téged kereslek.-indult meg felém azzal a szándékkal, hogy most akkor jól le fog szidni, mint apám régen. Hát, nem jött össze neki, ugyanis nem kifejezetten érdekelt.
-Blablabla... Zoe miért nem értél haza időben?-mutogattam a kezemmel össze-vissza.-Sajnálom apuci, de a kedves barátod éppen megakart hágni, miután leitat, ja, de bocs, igazad van, az én k*rva any*mat.-böktem rá az orrára a mutató ujjammal.
-Te részeg vagy?-nézett rám elképedve.
-Nem, tegnapos vagyok, Olly cica. Szerinted?-röhögtem idiótán.
Megmondom, legszívesebben elfelejteném ezt a reggelt, hisz minden belefért. A pofontól kezdve a vitáig, tényleg minden.-Tudod jól, hogy nem szabad alkoholt innod a gyógyszereidre!-esett neki újból a szidásnak, de ismét csődbe torkollott a próbálkozás.
-Persze! És a szabályok azért vannak, hogy szépen meg lehessen őket szegni!-vigyorogtam, majd elindultam a konyha felé, hogy töltsek magamnak még egy kis italt.
Kinyitottam a szekrényt, és kihalásztam egy üveg vodkát, majd elkezdtem tölteni a poharamat.
-Zoe, ezt most fejezd be.-vette el a poharat és az üveget is a srác, de én ismét vitázni kezdtem:-Már azt sem hagyod, hogy jól érezzem magamat?-néztem rá boci szemekkel, mire ő beleharapott az alsó ajkába. Ilyenkor mindig olyan aranyosan néz ki.
-Dehogy nem, csak...
-Akkor add ide szépen!-vettem ki a kezéből az üveget, és jól meghúztam. Az egész szoba forgott körülöttem, de nem kifejezetten zavart.
-Jobb?-nézett rám felvont szemöldökkel, mikor már elemeltem az üveget a szám elől.-Őszintén mond meg. Ettől mi lesz jobb?-vette ki a kezemből ismét az italt, majd szépen vissza rakta a helyére.-Zoe, tudod jól, hogy ez semmit nem old meg.-állt meg előttem, és mélyen a szemembe nézett. Igaza volt, és legbelül tudtam is.-Hagyd ezt abba!-mondta, és igazából a hangjába csöppnyi fölényeskedés sem hallatszott, de én mégis másképp álltam a dologhoz.
-Ne merj felettem apáskodni. Soha nem leszel olyan, mint ő volt.-ráztam a fejemet idegesen, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem egyáltalán nem akart apáskodni: csak segíteni.
-Nem mintha valaha is olyan szörnyű szülő akarnék lenni...-jegyezte meg, mire én akkorát lekevertem neki, hogy hátra esett. Még ilyen ittasan is szép pofont tudtam adni, de mi tagadás, meg is érdemelte.
-Ne merj így beszélni róluk, érted?-néztem rá ki kerekedett szemekkel.-Soha, de soha ne merj így beszélni a halott szüleimről, megértetted?-nyeltem egy nagyot, hogy visszatartsam a könnyeimet.
Való igaz, a anyámék nem volt példa szülők, de én mégis szerettem őket. Igen, lehet, hogy ittak, és nem úgy neveltek, ahogy kellett volna, de szerettem őket, hisz a szüleim voltak. A többi nem számít.
-Miért? Valaha érdekelte őket az, hogy milyen ember lesz belőled? Zoe, nézz magadra!-Egyik kezével azt a pontot fogta, ahol képen töröltem, a másikkal rám mutatott.-Szerinted büszkék lennének rád, ha így látnának? Őszintén! Blake büszke lenne rád, ha így látna?-szegezte nekem a kérdéseket. Próbált rávezetni arra, hogy egy csődtömeg vagyok, de nem akartam elfogadni ezt az egyébként is nyilvánvaló tényt.-Már ha egy nagyon kicsi gebasz is van az életedbe, nyúlsz az üveg után, miközben jól tudod, hogy nem kellene, mert nem tesz jót. Neked végképp nem!-közelebb jött hozzám egy pár lépéssel.
Én magamat karoltam át védekezésképpen, és úgy szipogtam. Soha nem akartam elfogadni ezeket a nyilvánvaló tényeket.
-Ez neked tényleg jó?-nézett megint mélyen a szemembe. Visszanéztem rá, de nem láttam semmit az arcán, csak szomorúságot, de legfőképp: csalódottságot. Azt, hogy ismét csalódást okoztam neki a viselkedésemmel. Újra, és újra, és újra...
-Soha nem volt egyetlen rendes pasim se.-kezdtem.-Mind bunkó állat volt, és tegnap örültem, hogy végre találkoztam valakivel, aki nem lyukra megy. Erre kiderül, hogy mégis...-néztem felfelé, hogy még véletlen se kezdjek el sírni.
Mindig is utáltam, mikor az emberek sírni látnak. Nem akartam gyengének mutatkozni, még ha tudtam legbelül, hogy igenis az vagyok.
-Harry rendes srác. Az csak egy hülye félre értés volt.-rázta a fejét Olly.
Szipogva nyeltem egyet. -Biztos?-néztem rá félénken, mire ő bólintott.
-Biztos.-mondta, és átölelt.
Szerencsére jól bírom a piát, így csak egyetlen egyszer lettem rosszul. Oké, párszor felbuktam a saját lábamban, de azt hiszem ez mindenki megesik, mikor hulla részegen ér haza reggel.
Mindenesetre az a három óra alvás megtette a hatását: fejfájással, és fáradtan ébredtem tizenegy óra környékén.
Ahogy felültem az ágyamon, a fejemet szorongattam.
-A mai gyógyszer adagomhoz dupla fájdalomcsillapító kellene.-gondoltam, majd kimásztam a puha párnák közül.
Egy szál fehérnemű volt rajtam, mert fürödni már lusta voltam, így egyszerűen csak bedőltem az ágyba.
Lassan botorkáltam le a lépcsőn, egyenesen a konyha felé. Olly-t szerencsére még itthon találtam, a nappali kanapéján ült, és éppen valami lövöldözős játékkal játszott. Két "baaaaaazzzzzmeeeeeeg" oda kiáltott nekem egy jó reggelt-et, mire én csak bólintottam, tudva, hogy úgy se látja.
Magnézium, fájdalomcsillapító, migrén megelőző, és még sok különböző színes gyógyszer ott hevert az asztalon, én pedig automatikusan tömködtem mindet a számba, majd egy pohár vízzel küldtem le őket.
-Mit tervezel mára?-szólalt meg hirtelen Olly. Nem zavartatta magát a fehérnemű miatt, már annyiszor látott így, hogy ez meg sem kottyant neki.
Szépen besétáltam a nappaliba, és levágtam magamat mellé.
-Megnézek pár filmet, vagy lehet, hogy felhívom a tegnap megismert srácokat, hogy menjünk el moziba. Ez attól is függ, hogy milyen gyorsan múlik el a rosszul létem.-számolgattam a másnaposságaim hosszúságát, de rá kellett jönnöm: egyik sem tartott többnél öt óránál.
-És nincs kedved velem megnézni egy filmet azután, hogy elmagyaráztam a tegnap estét?-szólalt meg valaki mögöttem, mire ijedten fordultam hátra. Hazza állt ott.
Kék inget, és farmert viselt. Ahogy hátra fordultam, azzal a lendülettel az ajkába harapott, és nagyon koncentrált, hogy ne bámulja a többi testrészemet.
Nem érdekelt, hogy fehérneműben lát, sosem voltam a szégyenlős fajta, de mégis elpirultam.
-Hagyj békén, oké?-álltam fel, azzal a céllal, hogy visszamenjek a szobámba, de Harry elkapta a csuklómat, és visszarántott.
-Félre értetted az egészet.-nézett rám. Mélyen a szemembe nézett, nem pedig más testrészeimre. Gondolom nagy megerőltetés lehetett neki, hogy ne pásztázzon végig.
-Nem hinném, hogy akármit is félre lehet ezen érteni.-ráztam a fejemet.
-Csak azt akartam, hogy jól érezd magad, azért fizettem a piákat. Zoe, semmi olyat nem akartam tőled, főként nem aznap, mikor megismertelek.-magyarázta. Lágy volt a hangja, szinte cirógatott, akárcsak előző nap reggel.
.jpg)
Felvontam a szemöldökömet.-Jól van, Styles.-mondtam.-Kapsz még egy esélyt, aztán meglátjuk mi lesz.-vigyorodtam el, majd hirtelen gyors puszit nyomtam a szájára, és már mentem volna a szobámba, de Olly érdekes megjegyzést tett.-Nem ér előttem smárolni a haverommal!-mondta, úgy, hogy hátra sem nézett.
-Hé, Murs!-szóltam neki. Erre már hátra fordult, mire én csak bemutattam neki.-Pusszantalak.-küldtem neki
egy csókot a levegőbe, majd végleg felszaladtam az emeletre.
Mivel meleg volt az idő, egy toppot vettem fel, szoknyával, egy bőr nyaklánccal meg spékelve, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. A sminkem a szokásos volt: kihúzott szem, szempillaspirál, és rúzs.
Ahogy a tükörbe nézegettem magamat, feltűnt az orromban éktelenkedő lyuk. A régi orr piercingem helye.
Nem volt egy túl szép látvány a heg (nem is értem hogy nem tűnt fel hamarabb), így előkerestem a régi fém darabot, és a helyére illesztettem. Máris sokkal jobban néztem ki. Ja, nem. Mégse. Mindig szörnyen nézek ki.
Miközben caplattam le a kedves vendégünkhöz, többször is megfordult a fejemben, hogy semmi kedvem ehhez az egész játszadozáshoz, és inkább haza küldöm, de mindig arra lyukadtam ki, hogy nincs hozzá szívem. Túl édes ez a srác, és még csak nem is tudja.
-Styles! Hova akarsz menni?-értem le a földszintre végül. Harry érdeklődve lépett elő a nappaliból, és végig mért, majd bólintott.
-Jól nézel ki.-vigyorgott, mire én csak a szememet forgattam.-Egyébként nekem mindegy. Ahova te akarsz.-vonta meg a vállát.
-Akkor moziba megyünk.-jelentettem ki, majd az ajtó felé vettem az irányt.-Előtte viszont enni kéne valamit.-gondolkodtam hangosan.
-Kapsz majd kaját is, de ezúttal piát nem.-állt meg mögöttem röhögve, mire én is elmosolyodtam.
-Olly cica! Elmentünk!-kurjantottam vissza a még mindig videó játékozó testvéremnek. Csak egy halk 'ahhaaaaaaaaaa' szerűséget kaptam válaszként. Majd fél óra múlva úgy is rájön, hogy elmentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése