Sarah. xx
Miután kikászálódtam a testvérem alól, leporoltam magamat, de ennek ellenére is sár foltos maradt a gatyám.
-Most nézd meg ezt!-mutattam a foltra, miközben próbáltam ezzel leteremteni Olly-t. Hát, nem nagyon jött össze.
-Túl éled, bogaram.-ütögettem meg a vállamat a bátyám. Legszívesebben leütöttem volna.
-Egyébként meg mit csináltok itt?-néztem végig a három srácon. Olly volt az egyetlen, akinek a vállán nem volt kamera. Mondjuk a kérdésemre a válasz egyértelmű volt, mégis feltettem.
-Forgatunk?-tárta szét a karját összehúzott szemöldökkel Mr. Murs., mintha csak azt mondtam volna, hogy az eper piros.
-Azt hittem, hogy éppen a Temzén hokiztok-mondtam elhúzott szájjal, mire Harry felröhögött. Ugye milyen vicces haverod van, Styles?
Olly átkarolta a vállamat, és elkezdett a kameráknak magyarázni, miközben én lányos zavaromban a hajamat kezdtem el igazgatni.
Nagyjából minden hülyeségről magyarázott, de nekem egyáltalán nem esett le, hogy most igazából miről is forgatnak. Vagy hogy egyáltalán mit is forgatnak.
Harry szépen nyugodtan álldogált mögöttem, ajkát harapdálta. Megvárta, míg Olly befejezi a velem folytatott """"forgatást"""", de őszintén megmondom: én már az első perctől kezdve nagyon untam.
Nem azt mondom, hogy nem bírtam a tesóm melóját, mert hát sok jó embert megismertem általa, de egyszerűen gyűlöltem, mikor engem is belerángatott. Én soha nem voltam az a sztár alkat. Szerettem inkább a háttérben maradni, ellentétben Olly-val, aki erre született. Mindig is ő volt az, aki kiállt, megcsillogtatta az ének/műsorvezetői/színészi tudását, és mintha mi sem történt volna ment tovább. Nekem ez soha nem ment volna. Kb. a kiállásnál lesokkolódnék.-Éééééés, ennyi.-mondta Greg, majd kissé leengedte a kameráját.
Erre Olly összecsapta a tenyerét:-Na, akkor mehetünk inni.-mondta, mire Harry elkezdett feszengni. Nem bántásból, de nekem sem volt túl sok kedvem a bátyámhoz, miután ilyen jól el voltunk Hazza-val.
-Haver, figyi...-vakarta a tarkóját.
-Akkor ti most...?-nézett ránk összehúzott szemöldökkel.
-Tulajdonképpen...
-Nem!-vágtam rá.
-Igen...-mondta velem egyszerre Harry.
Egymásra pillantottunk. Hazza összehúzott szemöldökkel nézett rám, de én csak halványan megráztam a fejemet.
-Ez egy randi volt?-néztem rá kérdőn, mert hogy ez nekem eddig egyáltalán nem esett le. Azt hittem, hogy ez csak egy sima ebéd, meg egy kicsit lazulunk a városba.
-Olyasmi akart lenni...-mondta a göndörke, miközben nyelt egy nagyot.
-Várjunk...-gondolkodtam hangosan. Csak ekkor állt össze bennem a kép.-Te nem véletlen vetted meg Olly albumát.-emlékeztem vissza a kis beszélgetésünkre.-Tudtad, hogy meg fogom kérdezni, hogy miért veszed meg. Tudtad, hogy furcsállni fogom, hogy a bátyámnak veszed meg, és azt is, hogy tovább foglak faggatni. Azt meg végképp, hogy nem ismerem a hülye bandádat, így rólad sem tudhattam, hogy világsztár vagy.-folytattam.-Végig erre ment ki a játék. Végig elakartál itatni.-löktem meg a srácot.
-Zoe, dehogy! Félre érted...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Mennyi igaz abból amit mondtam?-néztem rá kerek szemekkel.
Harry az ajkába harapott, mire én csak lesajnálóan megráztam a fejemet.-Gondoltam.-vettem le a pulcsiját magamról, amit időközben rám adott, mert fáztam. Szó szerint hozzá vágtam a ruhadarabot, majd elviharoztam.
-Zoe!-szólt utána Olly, de vissza se nézve bemutattam mindkettőjüknek. Nem érdekelt, hogy éppen milyen férfi ügy miatt akart Harry leitatni, a bátyám kimagyarázására meg végképp nem voltam kíváncsi, így csak sétáltam London központja fele.
Fáztam a sötét éjszakában, így egy idő után megálltam az egyik bár előtt. Heaven in Hell állt a tábláján.
Megvontam a vállamat, és bementem a szórakozó helyre.
Ahogy a pult felé haladtam, egyre csak be szólogattak a huszonéves fickók.
-Baba, kezelésbe vehetnéd a ceruzámat!
-Hé, csajszi! Add már meg a számodat! A dákómnak bébiszitter kéne!-röhögött a másik. És akkor még ezek volt a leggyengébb beszólások.
Nagy nehezen leültem a pultra, és a kezembe temettem az arcomat. Igazából fel sem tűnt, hogy a szék háttámlájára dobott hátizsákom a földre esett.
-Leesett a táskád.-mondta a mellettem ülő srác.
-Megtennéd, hogy egy percig nem szólsz be? Kössz.-meredtem a pultra idegesen, miközben lehajolt a földre.
-Csak azt mondtam, hogy leesett a táskád.-tette fel az asztalra a kissé koszos hátizsákot.
Sajnálkozva fordultam felé.-Bocsi, én... Kissé fel lettem húzva... és...
-Nem, nem. Semmi baj.-ivott bele a sörébe.
Szőke, hosszabb hajából néhány tincs a mély kék szemébe hullott. Bal fülében fülbevaló, és az orrában egy karika ékeskedett. Meg kell mondjam, nem szeretem a piercingeket, de neki nagyon jól állt.
A szemei alatt szürke karikák éktelenkedtek, és eléggé nyúzottnak látszott. Ilyet utoljára Olly-nál láttam, miután szakított valamelyik """"szerelmével"""".
-Barátnő?-intettem a pincérnek, miközben féloldalasan a srácot figyeltem.
Bólintott.-Pasi?-vonta fel a fél szemöldökét.
Bólintottam.
-Had tippeljek.-dőlt hátra a székén.-Leakart itatni, neked meg ez most esett le?-nézett rám kérdőn. Kissé ledöbbentem azon, ahogy kitalálta.
-Honnan tudtad?-húztam össze a szemöldökömet.
-Médium vagyok.-vonta meg a vállát, majd ismét beleivott az italába.
-Tényleg?-kerekedett ki a szemem.
-Dehogy.-röhögött.-Hallottam, mikor veszekedtél Mr. Harold Edward Styles-al a sarkon. Olly tényleg a bátyád?-nézett rám. Ő is ugyan olyan döbbentnek látszott, mint én, mikor kitalálta, hogy mi történt.
-Nem vér szerinti. Csak befogadott, mikor meghaltak a szüleim.-magyaráztam. Közben az italom is odaért, így köszönetképpen bólintottam egyet a pultosnak, aki morogva folytatta az ügyködését.
-Értem. Szóval te vagy Zoe Collins?-mért végig. Gondolom hallotta már a nevemet, ugyan úgy, ahogy a legtöbb londoni, pedig egyetlen dologhoz fűződik csak ez az egyszerű két szó: Olly-hoz.
-Kérlek, ne kezelj úgy, mint egy híres embert.-néztem rá könyörgő tekintettel.-Gyűlölöm, hogy mindenki csak azért nyal nekem, mert csomó hírességet ismerek, plusz azért is, mert Olly Murs-el élek együtt. Mit számít ez?-fogtam a fejemet.
-Csajszi, nyugi!-röhögött a srác.-Nem foglak úgy kezelni, oké?-nézett rám komolyan. Bólintottam.-A nevem Jamie.-nyújtotta felém a kezét.-Jamie Lewis, de szólíts simán "J"-nek.
-Én maradok a Jamie-nél, köszi.-vigyorogtam.-És most én is nagyon szívesen bemutatkoznék, de mivel már lelőtted a poénomat, így ez nem fog megtörténni.-húztam el a számat, mire Jamie felkuncogott.
-Bocs, nem volt szándékomban.-mosolyodott el halványan.
Fel sem tűnt, hogy az idő hogyan telik, hisz mi ketten ott csendben eliszogattunk. Először kitárgyaltuk Jamie barátnőjének az ügyét (szegény srácot megcsalta az a ribanc), majd szépen az én egy napos Harry-s ügyemet is, amiről nem tudtam túl sok mindent mondani.Jamie volt olyan aranyos, hogy rendelni akart nekem valami italt, de aztán eszébe jutott, hogy Hazza leakart itatni, így hát inkább gyorsan visszavonta az ajánlatát. Időközben csatlakozott hozzánk egy aranyos 20on éves pár is (névszerint: Lilly és Alfie), Jamie haverjai.
Esküszöm minden erőmmel azon voltam, hogy ne gondoljak Harry-re, de minél inkább próbáltam elterelni a gondolataimat felől, annál többször jutott eszembe.
-Zoe, és te tényleg Harry-vel kavarsz?-rágcsált egy ropit Alfie, mire nekem összeszaladt a szemöldököm. London mindig is pletykás város volt, de hogy ennyire...
-Kitől...?-kezdtem el mutogatni összevissza. A srác csak elmosolyodott.
-Tudod melyik városban vagy. Itt még a süket is süket-némák is tudják a legújabb fejleményeket.-vonta meg a vállát nevetve, és be kellett látnom: teljesen igaza volt.
Nagy város, sok ember. Sok ember, sok One Direction fan. Sok One Direction fan, gyors info. átadás. Ennyit erről.
-Szóval?-nézett rám vigyorogva, de én csak a fejemet ráztam.
-A bátyám haverja. Ma találkoztam vele először. Kajáltunk, meg leakart itatni. Ennyi. Semmi nem történt.-ittam bele az italomba.
A vicc az egészben az, hogy akkora már (hajnali négy körül járhatott az idő) olyan pia mennyiség volt bennem, hogy ájulás határán kellett volna lennem, és mégis tök jól voltam. Hozzá tenném a gyógyszereim mellett nem kellett volna egy korty alkoholt sem innom. Se baj. Egyszer élünk. Vagy nem is... hogy mondják a tizenkét évesek? YOLO. Igen. Ez volt az a szó. Kár, hogy fogalmuk sincs, hogy mit jelent az, mikor tényleg csak egy életed van, és tizenhárom évesen a halálos ágyadon fekszel. Hmm. Előbb-utóbb úgy is megtudják ennek a szónak az igazi értelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése