9. All the pretty lies

Hello, üdv, sziasztok! Gondolom komikat eszembe se jusson kérni, mert úgysem fogtok véleményt mondani, de azért ismét megpróbálkozunk vele! Véleményeket kérnék szépen! 
Sarah. xx






Harry az nap egész este ott volt. Beszélgettünk, történeteket meséltünk egymásnak... Boldog voltam. Időtlen idők óta először őszintén boldog voltam.
Valamikor dél körül mehetett el, már nem is tudom pontosan mikor, annyira fáradtnak éreztem magamat, pedig nem egyszer fordult elő, hogy virrasztottam.
Az nap volt a szokásos rutin vizsgálatom. Nem mondtam el neki, hogy megyek, direkt. Nem akartam, hogy aggódjon értem, így a kedvemért Olly is hazudott. Azt mondta neki, hogy privát koncertje lesz. Ismét hazudott azért, hogy nekem segítsen.
-Zoe, gyere!-állt meg a bátyám a bejárati ajtónál, miközben én még bevettem az utolsó gyógyszereket. A fejem eszméletlen hasogatott, de ezt betudtam a fáradtságnak.
-Jövök, már. Jövök.-kaptam fel a táskámat, és ki siettem az előtérbe.
-Minden oké?-nézett rám aggódva, de én csak bólintottam.
Mindig is titkoltam mások elöl, hogy ha fájt valamim, vagy ha bármilyen bajom volt. Egyszerűen nem akartam, hogy lássák, ahogy szenvedek. Nem akartam, hogy töröttnek lássanak.
Beszálltunk a kocsiba, és egyenesen a kórházba mentünk. Az ottani ápolók, orvosok, és néhány sűrűn látott beteg már jól ismert, így szinte vigyorogva köszöntöttek.
Nagyon jól ismertük Olly-val a járást, így a tudtuk merre találjuk az orvosomat.
-Mr. Perez?-kopogtam az ajtón, miközben óvatosan benyitottam. A férfi először meglepetten nézett fel a papírjaiból, de amint észrevette, hogy én állok a küszöbön, rögtön hatalmas, őszinte vigyor ült ki az arcára.
-Zoella! Gyere be, drágám!-pattant fel rögtön.-Látom Mr. Murs-t is elrángatta magával.-lépett Olly elé, miközben a kezét nyújtotta felé. Eléggé szórakozott fickó volt.
-Még mindig Olly, uram.-vigyorgott a bátyám, de a férfi csak felnevetett.
-Mi járatban erre, drágáim?-nézett rám, továbbra is vigyorogva. Mintha a képére fagyott volna a mosolya.
-Csak a rutin kivizsgálás.-legyintettem.
Bólintott. Nagyon jól tudta, hogy ez mit jelentett: vér, tűk, kontraszt anyagok, stb. A legkellemesebb ezek közül mindig is a vérvétel volt, hisz akkor nem kellett ilyen hülye cuccokba befeküdnöm. Meg hát, nekem már a tű meg sem kottyant.

Olly mindig is ideges volt az ilyen vizsgálatoknál, hisz félt attól, hogy az orvos rossz hírrel fog elénk állni, de engem különösebben soha nem érdekelt. Tudtam mennyit ér az életem, és bármikor kész voltam itt hagyni ezt a nyomorult világot.
Miközben a szobák között sétálgattam, be-be pillantottam az ágyakra, ismerős arcok után kutatva. Láttam a kis Cher-t, akit szintén agydaganattal kezeltek már pár egy jó ideje. Idén töltötte be a hat évet, de még az óvodát sem járta ki. Ha jobban belegondolok, semmit nem járt ki, hisz a fél életét abban a nyomorult kórteremben töltötte.
Ahogy tovább haladtam a folyosón, úgy a szobákban fekvő beteg életkora egyre nőtt, ami nem volt meglepő. Mindig is egy szobába rakták a nagyjából egy korú betegeket, így szépen sorba is rendezték őket.
-Zoe?-szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül. Meglepetten pördültem meg a tengelyem körül, mire Jamie-vel találtam magamat szemben.
-Te meg mit keresel itt?-pislogtam rá nagyokat.
Ő ugyan olyan értetlen volt, akárcsak én.-TE mit keresel itt?-kérdezett vissza.
A jobb kezével a bal felkarját fogta. Egy kis géz darabot tartott, ami azt jelentette, hogy vért vettek tőle.
-Rutinvizsgálat.-mondtam egyszerűen.-Te?-vontam fel a szemöldökömet.
-Szintén.-mondta, miközben beleharapott az alsó ajkába.
-Várjunk, neked miért kellene rutinvizsgálatra jönnöd?-lepődtem meg.-Valami baj van?-rémültem meg.
Vicces, hogy az ő életét jobban féltettem, mint a sajátomat. Ez betudható annak, hogy mindig is jobban érdekelt mások problémája, mint a sajátom. Jobban érdekelt az, hogy más haldoklik, mint az, hogy én haldoklom.
-Nincs.-vágta rá.-Most már legalábbis nincs.-tette hozzá gyorsan. A válasza eléggé meglepett, de a srác mosolygott. Ugyanúgy nem érdekelte ez az egész, akárcsak engem.
-Nincs kedved dumálni egy kávé mellett?-intettem a fejemmel a folyosó végén lévő büfére, mire Jamie bólintott.

-Agydaganat?-kerekedett el a szemem, miközben a szőke srác csak vállat vont. Teljesen nyugodtnak tűnt, majdnem annyira, mint mikor én velem közölték, hogy meg fogok halni.
-Aham.-kortyolt bele a kávéjába. Szőke tincsei most is belelógtak a mély kék szemébe, de nem vette a fáradtságot, hogy a füle mögé tűrje őket.-Gondolom te is emiatt rohadsz itt ezen a szép délutánon.-tette le a papír poharat az asztalra, úgy, hogy fel sem nézett rám. A pohár alján lévő löttyöt bámulta.
-Honnan tudtad?-kerestem a tekintetét, de csak nem akart rám nézni.
Halkan kacagott fel, miközben megrázta a fejét.-Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen undorítóan hosszú cikkeket írnak rólad a neten.-emelte rám a tekintetét végül.-Ugye tudod, hogy Styles apró darabokra fogja törni a szívecskédet?
-Mit tudsz te ugyan Harry Styles-ról?-meredtem rá dühösen.
-Pont eleget.-mondta.-Egyik ismerősöm randizott vele egy időben. Randizott.-nevetett fel.-Konkrétan fél évig együtt laktak. Eléggé érdekes dolgokat mesélt, miután Styles egyszerűen egy 'tűnj innen te hisztis kurva' mondattal kidobta a lakásából. A csaj kb. semmit nem csinált, egyszerűen megjegyezte, hogy sűrűbben takaríthatna Harry barátunk.-mesélte. Nem akartam hinni a fülemnek. Harry soha nem csinálna ilyet.-Csak megakar fektetni, Zoe! Nem tűnik fel?-bámult rám kérdőn. Nem fogok hinni neki.-Nem tűnik fel, hogy milyen kedves, és aranyos veled? Hm?
-Nem hiszek neked, Jamie. Sajnálom.-ráztam a fejemet, és tényleg nagyon azon voltam, hogy elfelejtsem az imént hallottakat. Tényleg azon voltam, hogy ne higgyek az előttem ülő srácnak.
-Ohhh.-esett le neki végül.-Csak nem szerettél bele, bogaram?-döntötte kicsit oldalra a fejét.
Az asztalt bámultam, miközben kínosan beleharaptam az ajkamba.
-Halljam! Beleszerettél Mr. Nagyképűbe?-vigyorgott Jamie, mire én az asztalra csaptam mérgemben.
-Igen, Jamie Lewis, beleszerettem Harry Styles-ba!-ordítottam rá, és nagyon nem érdekelt, hogy hány ember fordult akkor felénk.-És rohadtul nem fogom engedni, hogy közénk állj!-álltam fel, és szépen faképnél hagytam a srácot. Még hallottam, ahogy felröhög, mikor befordultam a kórtermeknél, de nem néztem vissza. Nem érdekelt. Legalábbis próbáltam úgy tenni.
Egyenesen Olly-hoz sétáltam, aki még mindig a fejét fogva ült az egyik széken. Nagyon idegesnek tűnt, pedig alapvetően egy nyugodt ember.
-Hé!-érintettem meg lágyan a vállát, mire felnézett rám.-Minden rendben van velem, oké? Te is tudod.-mosolyogtam rá. Olly arcán is halvány mosoly jelent meg, majd egy puszit nyomva az arcomra átölelt.
-Vicces, hogy te mindig ilyen nyugodt vagy ilyenkor.-jegyezte meg, miközben én lehuppantam mellé.
Tudom mennyit ér az életem, Olly, és az nem sok.-válaszoltam magamban, de hangosan nem mondtam ki. Most az egyszer nem akartam a temetésemről vitát nyitni.
-Tudod jól, hogy nem vagyok az az idegeskedő típus.-vigyorogtam. Szinte rutinos voltam az ilyen röpke hazugságokban. Nagyon jól tudtam, hogy mit kell mondani a másiknak, hogy ne gyanakodjon.
-De akkor is.-értetlenkedett a bátyám.-Zoe, az életed múlhat ezen a diagnózison, de te mégis vigyorogva kávézgatsz a haveroddal!-mutatott a büfé felé.
-Olly, nyugalom.-nyugtattam a srácot. Hihetetlen, hogy ennyire képes felhúzni magát az én nyugodtságomon.
Miközben Olly hátát simogattam, egy ismerős arc lépett elő a rendelőből. Victoria, a régi nővérem. Újabban ő Perez asszisztense, de mikor befeküdtem pár hónapra, engem ápolt.
-Zoe!-nézett rám halvány mosollyal az arcán. Általában nagyon megörül nekem, de most valami nem volt rendjén. Ez a mosoly valahogy kevésnek, és kissé szomorkásnak bizonyult ehhez a kedves nőhöz.
-Tudnak már valami jó hírt mondani, Victoria?-pattant fel Olly villámsebesen, de Victoria csak az ajkába harapott. Ez sosem volt jó jel.
-Jöjjenek be, kérem!-intett az ajtó felé.
Találkozott a tekintetem Olly-éval, miközben felálltam. Az aggodalom, és a félelem keveréke sugárzott az általában nyugodt szempárból. Rossz volt így látni Olly-t.
Perez az asztalánál ült. A szemüvege mögül nagyban vizslatta a papírjaimat, de ahogy beléptünk a szűk szobába, rögtön felkapta a tekintetét.
-Zoe, drágám! Hogy érzed magad?-nézett rám kedvesen, mire én vállat vontam. Még ekkor sem érdekelt, hogy megtudjam: meddig fogok élni?
-Kissé fáj a fejem, de nem aludtam túl sokat az éjszaka.-vágtam rá kurtán, hisz ez volt minden ami orvosilag bajom volt. Ha nem orvos kérdezte volna meg, akkor is ezt válaszoltam volna, hisz senkinek nem nyögtem volna ki, hogy 'Éppen most beszéltem az egyik haverommal, aki azt mondta, hogy a szerelmem csak megakar dugni. De amúgy jól vagyok, köszi.'. Nálam természetes volt, hogy ezt mind magamba fojtom, aztán egyszer csak sírás formájában elő törik belőlem.
-És mond, mióta fáj a fejed?-nézett rám továbbra is, de a kedvesség eltűnt a tekintetéből. Helyette a komor, dokiféle méregetés vette át a helyét.
Ha jobban belegondoltam, akkoriban többször is előjött a fejfájásom, de mindig betudtam valaminek. Pia, nem hat a gyógyszer, fáradtság... Ami éppen volt.
-Mindig is fejfájós voltam. Főként miközben kezeltek. Meg mikor kiderült, hogy...-mondtam, de a hangom elakadt.-Doki, ugye nem...?-A vér megfagyott az ereimben, miközben a választ vártam. Szintén óráknak tűnt az a pár pillanat, amíg Perez felállt, elém lépett, és átnyújtotta nekem a CT képet.
Ugyan azt láttam, mint 10 évvel ezelőtt. A fejemben ismét feltűnt az a jól ismert szürke folt. Az, amely évekkel ezelőtt megkeserítette az életemet. A rák.

8½. Story of her life

Hello, üdv, sziasztok! Ugyan nem gyűlt ki a két komment (miért vagytok ilyen hihetetlenül makacsok?!), de szeretetem jeléül itt az új rész! Remélem örültök! Jó olvasást! 

Sarah. xx

Harry szemszöge

Hajnali kettő lehetett, mikor odaértem Olly-ék házához. Fáradt voltam, teljesen kimerültem az egész heti próbákban, de nem érdekelt: látnom kellett Zoe-t. Hihetetlenül hiányzott. 

Ahogy kiszálltam a taxiból, rögtön meg torpantam az ajtó előtt. Nem akartam csak úgy becsöngetni, hisz biztosan aludtak már. Főként Olly, akinek másnap koncertje volt. Így hát küldtem Zoe-nak egy SMS-t.

Direkt hülye becenéven szólítottam meg a lányt, hisz mindig is utálta ha Olly becézi. Gondoltam tőlem sem fogja elfogadni, és ez így is lett. 

Sejtettem, hogy felébresztettem, de direkt nem kértem bocsánatot. Látni akartam, bármilyen áron. 

"Akkor feljöhetek?" írtam neki végül, mire csak azt hallottam, hogy az ablaka kinyílik. Mosolyogva pillantottam fel a telefonomra. Kócosan, és fáradtan nézett le rám. 

-Akkor beengedsz?-mosolyogtam boldogan, de ő csak az ablak párkányra mutatott:-Mássz fel, Hazz.

Na ezt végképp nem tudtam hova tenni. Komolyan azt akarja, hogy felmásszak hozzá? Mire találták ki a bejárati ajtót, drága Zoella?

-Legyen.-vontam meg a vállát, majd átugrottam a kerítésen, és egyenesen az ablaka alá léptem. 

Maximum kettő-három méter magasan lehetett az párkánya, ami nem volt egy nagy távolság. Legalábbis számomra nem. Az alatta lévő ablakhoz léptem, és először arra tápászkodtam fel, remélve, hogy nem törik össze alattam. 

Végül alig pár perc alatt felértem Zoe-hoz, anélkül, hogy leszakadt volna valami a ház oldaláról. Na. Milyen jó vagyok.

-Most már bejöhetek?-mosolyogtam rá. Zoe arca teljesen ellágyult, mintha nem is zavarná, hogy felkeltettem. Bólintott, hogy bejöhetek. 

Vörös hajtincsei rakoncátlanul hullottak az arcába. Szeplői még a sötétben is kirajzolódtak a tökéletes bőrén, és a gyönyörű kék szemei csak úgy csillogtak. Még így is tökéletesen nézett ki. 

-Harry, nem kéne beleesni még egy olyan lányba, aki úgy is egy hónap után dobni fog.-emlékeztettem magamat, de hiába. A látványa teljesen megszédített.

Elállt az ablak elől, és engedte, hogy bemenjek. Szinte fel sem tűnt a hatalmas kupi, egészen addig, amíg le nem lépve a párkányról, meg nem csúsztam valamin. Mintha ezt Zoe előre látta volna, megindult felém, hogy segítsen, de ez nem teljesen így alakult. 

Elvesztettem az egyensúlyomat, és kifordultam alólam a lábam, Zoe pedig a pólómba kapaszkodva egyenesen rám esett. Nagyot puffanva értünk földet. Én feküdtem alul, a lány meg közvetlen felettem. Szinte rajtam ült. 

-Szóval te így csinálod?-kuncogtam.-Meg mondod a pasiknak, hogy másszanak fel, aztán szó szerint letepered őket?-néztem fel rá kérdőn. Két kezével a fejem mellett támasztotta magát, hogy ne feküdjön teljesen rajtam. Éreztem a leheletét az arcomon. 

-A legtöbben nem másztak fel.-húzta el a száját.-Igazából te vagy az első.-mondta végül, mire nekem össze szaladt a szemöldököm. 

-Senki sem mászott fel egy ilyen gyönyörűségért?-néztem rá szomorúan, de ő csak felnevetett. Nem hitte el, hogy szép. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem. 

-Ohh, fogd be, Styles!-mosolygott vidáman, majd ajkaival letámadott.

Lágyan, és bátran csókolt. A legtöbb lány mindig félt a csalódástól, és ezt a csókjukon is érezni lehetett, de Zoe más volt. Nagyjából mindenben. Magabiztos, vadabb lány volt. Ahogy Olly-tól tudtam, nagyon önfejű, és makacs tudott lenni, de velem valahogy másképp viselkedett. 

-Ezt eltűrném egész éjszaka.-vigyorogtam, mikor elhúzódott tőlem, de válasz helyett csak egy nyelvnyújtást kaptam.-Hogy aludtál?-néztem rá kedvesen, miközben felültem. Ő is hasonlóképpen tett: törökülésbe elhelyezkedett velem szemben. 

-Pocsékul, mivel felkeltettél.-játszotta a sértődöttet.
Közelebb húzódtam hozzá, és elkezdtem puszilgatni az arcát, meg a nyakát, hogy megenyhüljön. 

-Sajnálom, de csak most volt időm.-suttogtam.-És már nem bírtam nélküled.-tettem hozzá akaratlanul, mire ő rám kapta a tekintetét. 

Másodpercekig csak engem bámult, teljesen üres tekintettel, aztán az ölébe ejtett kezét kezdte tanulmányozni. Volt valami a szemében. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság. 

-Minden rendben?-kerestem a tekintetét, hisz nem nagyon tudtam hova tenni, hogy így hirtelen elkámpicsorodott.-Zoe, te sírsz?-kérdeztem rémülten. Gyűlöltem, mikor egy lány sírt, hisz nem tudtam hogyan kezelni. 

-Nem.-rázta a fejét, és durván letörölte a könnyeket az arcáról. Mindig is erősnek mutatta magát, de belül törött volt, és ez most nagyon látszott rajta. Erős akart lenni, de nem tudott. Eltörött a mécses.-Csak bele ment valami a szemembe.-tette hozzá szipogva. 

-Micsoda?

-Egy emlék.-mosolygott szomorúan, majd a fejét a mellkasomnak támasztott. Óvatosan öleltem át a hátát, miközben ő suttogva hozzá tette:-Jó, hogy itt vagy.

Egy puszit nyomta a feje búbjára. A hajának kellemes, barackos illata volt. Szinte cirógatott. 

-Zoe, mi a baj?-szegeztem neki lehető legkedvesebben a kérdést, bár legbelül nagyon jól tudtam, hogy mi bántja.

Erőt vett magán, és felegyenesedett. Kérdőn nézett rám, miközben feltette a kérdést:-Mennyit tudsz Olly-tól?

Az ajkamba haraptam. Tudta, hogy Olly mesélt nekem. Tudta jól, hogy sejtem mi a probléma forrása. 

-A te szádból szeretném hallani. Nem a testvéredéből.-mondtam végül, mert ezt találtam a legjobb válasznak. Nem számított, hogy mit mesélt nekem a bátyja: az ő tőle akartam hallani a történetét. Nem mástól.

Így hát belekezdett. Elmondta, hogy hol, és mikor született. Hogy kik a szülei. Mindent elmesélt. A betegségétől kezdve, hogy hogyan találkoztak Olly-val. Mindent. Én pedig csak csöndben hallgattam, és végig őt néztem. 

Néztem, ahogy beszél, beszél és beszél. Egy-egy résznél újabb könnycsepp tűnt fel a szeme sarkába, de rögtön le is törölte.

Elkezdett bízni bennem. Elmesélte az egész életét, és ez annak a jele volt, hogy elkezdett bízni bennem. Olly direkt figyelmeztetett, hogy nehezen fog megbízni bennem, hisz teljesen bizalmatlan az emberekkel. Az okát nem említette, de ahogy leszűrtem a történetéből, Blake miatt. Sokat jelentett neki a testvére, és nagy űrt hagyott maga után. 

-Nagyjából ennyi. Ennyit ér az életem.-mondta végül, de én egy szót sem tudtam ki nyögni. Csak rezzenéstelen arccal bámultam rá, és gondolkodtam. 

Az a lány, aki ott ült előttem, akit millió darabra törtek az emberek, képes volt őszintén mosolyogni azon a szombati napon, mikor megkértem, hogy legyen a barátnőm. Az ilyen emberek az igazi túlélők. 

-Nem akarom, hogy sajnálj.-kezdte.-Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj. Azért mondtam el, mert tudnod kell, hogy milyen emberbe szeretsz bele.-magyarázta.-Feltéve ha belém szeretsz, egy ilyen lányba...

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy igenis belé szerettem. Sajnos, nem sajnos, beleestem egy ilyen lehetetlen lányba. 

A felismeréstől egyszerűen nem bírtam továbbra sem megszólalni. A szívem vadult vert, és már a számra álltak a szavak, még sem jött ki rajta egy hang sem. 

-Mondj valamit, kérlek!-könyörgött. Látszott a szemében, hogy fél, hogy ott hagyom emiatt. 

-Most a legtöbb ember azt mondaná, hogy sajnálom, de mivel megkértél, hogy ne mondjam, így hát nem fogom.-kezdtem, miközben továbbra is őt néztem. Egy pillanatra sem vettem le róla a tekintetem.-Egyébként meg, meg kell mondanom: szerintem nem is sajnálom.-tettem hozzá, mire a lány szemöldöke összeszaladt. Nem tudta hova tenni a megjegyzésemet.-Ha mind ez nem történik meg, talán soha nem ismerlek meg. Talán soha nem mentem volna be abba a teljesen átlagos zene boltba. Talán soha nem mentem volna pont oda hozzád. És talán soha nem lettem volna ott azon a szombat reggelen a nappaliba.-fejeztem be mosolyogva. 

Újabb szívből jövő mosoly ült ki az arcára, egy hét alatt másodjára.

-Kimondhatom?-nézett rám vigyorogva.

Nagyon jól tudtam, hogy mit akar kimondani, így bólintottam.-Mond.

-Szeretlek.-mosolygott továbbra is. 

Látszott rajta, hogy boldog. Őszintén boldog.

8. Story of my life

Hello, üdv, sziasztok! Sajnálom, hogy ilyet kell kérjek tőletek, de eddig összesen két embertől kaptam visszajelzést, pedig tudom, hogy ennél többet olvassátok a blogot. Úgyhogy innentől kezdve be lesz vezetve a "két komment, és új rész" című történet. Tényleg sajnálom. 
Sarah. xx





Hajnali kettő lehetett, mikor már nagyban aludtam. Ritka, mikor három óránál hamarabb fekszek le, de hosszú hetem volt. Harry-t utoljára múlt hét szombaton láttam, mikor is megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Természetesen igent mondtam, de azóta fel sem sikerült hívnia, csak a szokásos 'sok dolgom van, puszi' szöveget lökte.
Csak azt nem értettem, hogy hogy voltam képes belezúgni egy olyan srácba, aki egy ilyen átlagos lánynak, mint én, elérhetetlen, és mégis ez a fiú volt ott velem aznap este.

A telefonom ébresztett fel az álmok világából. Halk csipogás járta át az egész szobát, mire én ásítva átfordultam a másik oldalamra, hogy megnézzem kinek hiányzok ilyenkor.
Önnek egy új üzenete érkezett. - írta a készülék. Hunyorogva oldottam fel a képernyő zárat, de természetesen sejtettem, hogy ki hiányol.
Harry volt az. "Alszol már, hercegnő?"
Én: "Hála neked most már nem, Styles. És ne hívj így."
Harry: "Úgy hívlak, ahogy akarlak, hercegnő."
Én: "Legalább akkor lehetne ennyi bőr a képeden, hogy hozzám vágsz egy 'bocsit' amiért ilyenkor zaklatod az újdonsült barátnőd. Ráadásul egy hete nem láttalak."
Harry: "Az igazság az, hogy egyáltalán nem sajnálom egyiket sem. Feljöhetek?"
Én: "Nincs 69, Styles. Most úgy teszek mintha be lennék rád rágva. Meg egyébként is. Túl kicsi vagy."
Harry: "Nem tudom mi az a 69, hercegnő."
Én: "Játszod itt a szerény vadállatot nekem."
Harry: "Akkor feljöhetek?"
Erre már nem is válaszoltam, hanem csak kikeltem az ágyból. Kinyitottam az ablakomat, és lenéztem. Harry a ház előtt állt, a telefonjával a kezében. Az ablak nyílásának a hangjára azonban felém pillantott.
-Akkor beengedsz?-vigyorgott jó ízűen.
-Mássz fel, Hazz.-mutattam az ablakpárkányra. Harry pár másodpercig értetlenül meredt rám, majd felröhögött.
-Legyen.-vonta meg a vállát, majd átugrott a kerítésen.
Először az alattam lévő ablak párkányára mászott fel. Óvatos volt, ügyelt arra, hogy jó helyre tegye a lábát. Lassan, de maga biztosan haladt felfelé az apró mélyedésekbe kapaszkodva. Végül alig négy perc alatt az én ablakpárkányomon vigyorgott.
-Most már bejöhetek?-mosolygott rám, mire én csak bólintottam. Elálltam az ablaktól, és engedtem, hogy bemásszon a szobába, csak egy baj volt ezzel: nem volt túl nagy rend, így Harry kapásból rálépett valami zacskó félére. Ez magában még rendben is lenne, hogy ha én nem indultam volna meg felé, hogy meg fogjam, nehogy pofára essen. Csak hogy elszámítottam magamat, és én estem rá. Hazza háta hatalmasat puffant az éjszakai csendben, de nevetett, így tudtam, hogy minden rendben van.
-Szóval te így csinálod?-kuncogott.-Meg mondod a pasiknak, hogy másszanak fel, aztán szó szerint letepered őket?-nézett fel rám kérdőn. Két kezemmel a feje mellett támasztottam magamat. Olyan szédítően nézett ki, hogy azt hittem ott esek össze.
-A legtöbben nem másztak fel.-húztam el a számat.-Igazából te vagy az első.-vallottam be végül. Ezzel a megjegyzésemmel Harry-t kissé megleptem.
-Senki sem mászott fel egy ilyen gyönyörűségért?-nézett rám szomorúan, mire én csak elnevettem magamat.
-Ohh, fogd be, Styles!-mosolyogtam boldogan, majd ajkaimat az övéire nyomtam.
Soha nem hittem el senkinek, hogy szép vagyok. Mindig is hihetetlenül önfejű, és makacs voltam. Olly sokszor mondogatta, hogy gyönyörű vagyok, meg a régebbi """pasijaim""" is, de a szüleim egyszer sem mondták. Anyámtól egyszer nem pazarolta rám a 'gyönyörű', de még a 'szép' jelzőt sem.
Mindenesetre Harry volt az az ember, akinek elhittem. Az a tökéletes ember, akinek elhittem volna bármit.
Ajaki egyre puhábbak lettek enyéim alatt, miközben újabb csókot leheltem a szájára. Nyelve lágyan érintette az alsó ajkamat, amibe teljesen beleborzongtam.
-Ezt eltűrném egész éjszaka.-vigyorgott, mikor elhúzódtam. Harry megjegyzését csak egy nyelv nyújtással nyugtáztam, majd lekászálódtam róla.-Hogy aludtál?-nézett rám kedvesen, miközben felült. Én is így tettem: török ülésbe telepedtem le egy fél méterre tőle.
-Pocsékul, mivel felkeltettél.-duzzogtam látványosan, de Harry csak közelebb húzódott hozzám. A nyakamat, és az arcomat puszilgatta.
-Sajnálom, de csak most volt időm.-suttogta.-És már nem bírtam nélküled.-tette hozzá, mire én felé fordultam.
Szemei még a sötétségben is csillogtak, viszont a zöldes színűk inkább feketének tűnt. Apám szemének volt ilyen színe. Vagyis nem igaz. Az ő szemei sötét kékek voltak, de az idegességtől mindig szinte feketének tűntek. Főként mikor mérges volt rám, és ordítozott.
-Minden rendben?-kereste a tekintetemet Harry, miután én az emlékek zömében elkezdtem az ölembe ejtett kezeimet tanulmányozni.-Zoe, te sírsz?-kérdezte rémülten.
-Nem.-ráztam a fejemet, miközben letöröltem a könnycseppet az arcomról.-Csak bele ment valami a szemembe.-tettem hozzá szipogva.
-Micsoda?-pislogott aggódva.
-Egy emlék.-mosolyodtam el szomorúan, miközben a fejemet a mellkasának támasztottam.-Jó, hogy itt vagy.-suttogtam, mire ő csak egy puszit nyomott a fejem búbjára.
-Zoe, mi a baj?-simogatta a hajamat. Nagy nehezen felegyenesedtem, és kisöpörtem az arcomból a vörös tincseket.
-Mennyit tudsz Olly-tól?-néztem rá kérdőn, mire ő az ajkába harapott. Eleget tudott ahhoz, hogy magától is megfejtse a problémámat.
-A te szádból szeretném hallani. Nem a testvéredéből.-mondta egy fél perc hallgatás után. Bólintottam.
-Akkor kezdjük az elejétől.-tűrtem be a kósza tincseket a fülem mögé.-Witham-ben születtem, '91-ben február 28-én. A szüleim Matthew Collins, és Stephany Wernt. Witham-ben éltem, egészen 15 éves koromig. Olly-ék a szomszédban laktak, innen született a több mint 19 éves barátságunk, ami később testvéri viszonyba ment át.
12 évesen diagnosztizáltak agydaganattal. Onnantól kezdve az egész életem megváltozott. Sorra jártam az orvosokat, új gyógyszereket teszteltek rajtam, hisz az volt csak ingyen, nekünk meg nem volt pénzünk a drágábbakra, amikről tudták, hogy hasznosak.
Szóval kísérleti patkány lettem, de ritkán kaptam meg a kezeléseket, így az orvosok nem adtak sok esélyt a gyógyulásomra. Én viszont a 15 születésnapomra mégis meggyógyultam. Az orvosok valahol ezt nevezték 'csodának', de igazából ők sem tudják, hogy ez hogyan történt.
Egy vér szerinti bátyám van, Blake Collins, aki akkor hagyott el, mikor a szüleim meghaltak, hét évvel ezelőtt. Anyáék egy autóbalesetben haltak meg, de eléggé zavaros volt a történet. Sok minden történt azon az estén, és a nagyja ki is esett.-Újabb könnycseppet töröltem le az arcomról, majd folytattam:-Mindenesetre Olly szülei befogadtak, és saját lányukként neveltek, három éven keresztül. Aztán mikor Olly jelentkezett az X Faktorba, és kiesett, ideköltöztem vele. Soha nem akartam kitűnni, így egyszerű munkát vállaltam egy lemezboltban, ahol később Olly egyik klipjét is forgatták.
Eddig egyetlen komoly kapcsolatom sem volt. A legtöbb pasim egy seggfej volt. Kettő közülük rendszeresen megvert, aminek a nyomai meg is maradtak. Sajnos ezekkel a srácokkal rossz társaságba keveredtem, és belefolytam a piás ügyeikbe is, pedig a gyógyszereim miatt egy csepp alkoholt sem ihatnék. Én mégis havonta minimum háromszor berúgok. Nem tehetek róla, nekem ennyi kell...-Még gondolkodtam, hogy mit mondjak, de hirtelen semmi más nem jutott eszembe.-Nagyjából ennyi. Ennyit ér az életem.-mondtam végül.
Harry végig engem nézett. Tekintetéből szomorúságot, és sajnálatot lehetett kiolvasni, de én pont ezt nem akartam elérni.
-Nem akarom, hogy sajnálj.-kezdtem.-Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj. Azért mondtam el, mert tudnod kell, hogy milyen emberbe szeretsz bele.-magyaráztam.-Feltéve ha belém szeretsz, egy ilyen lányba...
Az előttem ülő fiú még mindig nem szólt semmit. Továbbra is engem nézett, ami egy idő után már kezdett eléggé zavarni.
-Mondj valamit, kérlek!-könyörögtem neki, hisz kezdtem aggódni, hogy fogja magát, és feláll.
Soha nem beszéltem még az életemről egy embernek sem, így ötletem sem volt, hogy milyen reakciót válthat ki ez a történet belőlük. Abba szinte teljesen biztos voltam, hogy sajnálni fognak, de egyéb ötletem egyáltalán nem volt.
-Most a legtöbb ember azt mondaná, hogy sajnálom, de mivel megkértél, hogy ne mondjam, így hát nem fogom.-kezdte, miközben a tekintete továbbra is rajtam ült.-Egyébként meg, meg kell mondanom: szerintem nem is sajnálom.-tette hozzá, mire nekem összeszaladt a szemöldököm.-Ha mind ez nem történik meg, talán soha nem ismerlek meg. Talán soha nem mentem volna be abba a teljesen átlagos zene boltba. Talán soha nem mentem volna pont oda hozzád. És talán soha nem lettem volna ott azon a szombat reggelen a nappaliba.-fejezte be. Őszinte mosoly ült ki az arcomra, talán évek óta először. Örültem, hogy Harry ezt mondja, mert reméltem is, hogy ezt fogja mondani.
-Kimondhatom?-néztem rá. Az ő arcára is halvány mosoly ült ki, miközben bólintott egyet.
-Mond.
-Szeretlek.

7. Just a teenage birtbag

Hello, üdv, sziasztok! Őszinte bocsánat a késésért, de tényleg iszonyat sok dolgom volt.
A részről. Rövid lett. Összecsapott lett. És szerintem hihetetlenül sablonos, de most csak ennyire telt. Jövő héttől talán jobban fogok teljesíteni. Minden esetre élvezzétek!
Sarah. xx





Majdnem a létra közepén tartottam, mikor lenéztem. Alig két méterrel voltam a föld felett, így nem féltve a bokámat, leugrottam. Szerencsésen értem földet, kutya bajom se lett.
Harry is ugrott, majd visszanézett a fent rekedt fanokra. Mondjuk azokat sem kellett félteni. Jöttek utánunk, mint a rossz szeretők. Ha jobban belegondolok pontosan azok volt. Rossz szeretők.
Niall intett, hogy menjünk át a parkolón, hátha ott feltudunk szívódni, amire mondjuk eléggé kevés esélyt adtam. Olly-nak a rajongói jó fejek, és aranyosak voltak, de a directionerek. Hogy a testvéremet idézzem "Előbb tudják, hogy hova mész, mint te magad.".
Szóval átrohantunk a parkolón, és beszálltunk Harry kocsijába.
-Gyerünk már!-bénázott a kulccsal a göndörke. Beletelt pármásodpercbe, mire a kocsi motorja beindult, és eltudtuk húzni onnan a csíkot.
-Ez...-kezdtem, de egyszerűen nem találtam erre a helyzetre szavakat.
-...vicces volt.-vigyorgott Nialler a hátsó ülésen. Összehúzott szemöldökkel bámultam rá.
-Nem pont ezt a szót használtam volna erre a helyzetre, de te tudod Niall cica.-fordultam előre. Harry idegesen dobolt a kormányon, ahogy a pirosnál álltunk. Az alsó ajkát harapdálta.-Jól vagy?-tettem a kezemet a combjára, mire ő mosolyogva rám pillantott, és bólintott. Ez a mosoly azt sugallta, hogy minden rendben, de Hazza-n még sem azt éreztem. Inkább mintha semmi nem lenne rendben.
-Mi lenne ha elmennénk bulizni?-vetette fel az ötletet a göndörke. Niall értetlen tekintettel, én pedig plafonig érő szemöldökkel nyugtáztam az ötletét.
-Ezek után még ki akarsz menni az utcára?-meredt rá a szőkeség kissé meglepetten. Érthető volt a reakció, ugyanis alig öt perce akart egy csapat tinilány megfojtani minket.
-Egyéb ötlet?-nézett körbe Hazz, mire én az ajkamba haraptam.
Harry zöld tekintete félig meddig az utat, félig meddig a mi reakcióinkat figyelte. Göndör haját immáron zöld sapka fedte.
-Ennek a srácnak miért áll ilyen jól minden?-harapdáltam az alsó ajkamat.
Szinte fel sem tűnt, hogy miközben én nagyban Harry-t stíröltem, Niall engem nézett, és sajnos - nem sajnos, látta, hogy hogyan nézek Hazza-ra.
-Mi lenne, ha én most már nem lógnék a nyakatokon, és ti szépen kettesben elmennétek bulizni?-mondta a szőkeség, miközben elő szedte a pénztárcáját.
Harry-t, és engem is őszintén meglepett egyszer az a mozdulat, ahogy elővette a pénztárcáját, másodszor pedig az, hogy ezt az ötletet pont ő vetette fel.
-És a mai estét én állom.-nyomott a kezembe egy köteg pénzt, ráadásképpen. Azt hittem ott fogok padlót, mikor megláttam, hogy mennyit adott.
-Niall, nagyon kedves tőled, de ezt nem fogadhatjuk el...-kezdtem volna, de Harry félbe szakított.
-Dehogynem fogadhatjuk el! Egyébként is tartozott már nekem a srác.-vette el tőlem a köteget, és szépen zsebre vágta.
Legalább két másodpercig gazdag voltam.
-És akkor én itt ki is szállok.-nyitotta ki gyorsan az ajtót a szőkeség, és már el is tűnt belvárosi tömegben.
Pár pillanatig csak Niall szőke fejét követtem a sok ember között, meg hallottam, ahogy pár lány felsikolt, de amiatt nem nagyon izgattam magamat. Inkább ezen a hirtelen 'lépek, menjetek bulizni' kirohanásán voltam fenn akadva, hisz ekkor még nem tudtam, hogy látta a hogy-nézzünk-harry-re-szerelmesként című fejezetemet.
-Akkor buli?-nézett rám Harry kacér mosollyal, mire én ránéztem az órámra.
-Hol akarsz bulizni öt órakor, Styles?-néztem rá felvont szemöldökkel, de ő csak vállat vont.
-Menjünk valahova alapozni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.-húzogatta a szemöldökét. Erre a mutatványára kapott egy szép kis nyelvnyújtást, majd hirtelen egy jó ötlet mászott be a fejembe.
-Akkor menjünk alapozni.-nyitottam ki az ajtómat a forgalom kellős közepén, és bevágva magam után az ajtót átszaladtam az úton. Szerencsémre piros volt, így senki nem csapott el.
Vigyorogva intettem vissza a kocsiban ülő srácnak, miközben magabiztosan betopogtam a sarkon lévő bárba. Természetesen a belvárosban lévő összeszórakozó helyet ismerem. Gyógyszerek ellenére is sikerült berúgnom az elmúlt pár évben egy párszor, olyan szinten, hogy a pultos vitt haza Olly-nak. Furcsa egy időszakom volt mindenesetre.
Ahogy leértem a nagyobb pince helységbe, intettem a jól ismert pincéreknek. Éppen mikor visszapillantottam a kis lépcsősorra mögöttem, Harry befutott. Bamba tekintettel nézett le rám, majd mikor realizálta, hogy tényleg én állok a lépcső alján, elmosolyodott. Én csak kacéran intettem neki, hogy jöjjön, miközben elindultam a pult felé.
-Szokásos, Zoe?-nézett rám Mark, mire én csak bólintottam.Szépen sorban intettem minden ismerős arcnak, még a pultos Jade-nek is, aki vigyorogva küldözgette nekem a puszikat. Szóval még mindig belém van esve. Nagyon jó.
 Harry leült mellém, és rögtön felém akart hajolni, hogy megcsókoljon, de én nem hagytam. Gondoltam az nap este húzom kicsit a fejét.
-És most, hogy kedves törzsvendégünk, Zoella, csatlakozott hozzánk kezdődhet a karaoke party!-ordított a mikrofonba Jade.-Várjuk a jelentkezőket!-tette hozzá gyorsan, majd lerakta a mikrofont a keverőpultra.
-Megbántottalak?-nézett rám kiskutya szemekkel Styles, de én csak vállat vontam, és belekortyoltam a közbe megérkezett italomba. Sex on the beach állt a felcímkézett poháron. Mindig is bírtam abba a bárba, hogy az egyes poharakra rányomtatták az ital nevét, így full részegen csak rámutattál a műanyagra, hogy 'Még egy ilyet. Kösz.'.
Megittam egy huzamra az italt, majd megnyaltam az alsó ajkamat.
-Gyerünk, Styles. Azért jöttünk, hogy szórakozzunk.-pattantam fel a székről. Harry meglepetten bámult rám, miközben az italát kortyolgatta, de még egy kérdést sem bírt kinyögni, ugyanis egyszerűen megfogtam a csuklóját, és megindultam a keverőpult felé.
-Zoe, szia!-ült ki hatalmas mosoly a lány arcára.-Milyen szám lesz?-nézte a CD-ket, mire én halkan odasúgtam neki az általam már régen kiválasztott zenét. A szőke hajú lány bólintással nyugtázta a választásomat, és a kezembe nyomta az egyik mikrofont. Harry kapta a másikat.
-Komolyan?-nézett rám fáradtan Hazz, de én csak bólintottam.
-Nagyon remélem, hogy tudod a szöveget.-vigyorogtam ördögien. A zene elindult, én pedig ritmusra bólogattam. Az akusztikus gitár kemény húrjai szinte cirógatták a fülemet.
-His name is Harry I have a dream about him.-kezdtem énekelni, kicserélve a dalszöveget. Olly mindig mondta, hogy gyönyörű hangom van, de soha nem hittem neki, viszont az a fej, ahogy Harry rám nézett... Az mindent elárult.-He rings my bell I got a gym class in a half an hour.-folytattam, miközben vártam, hogy Styles is csatlakozzon, de ez nem történt meg.
-Coz I'm just a teenage dirtbag, baby-nyomtam meg a refrén kezdetét. A hangos hangfalak szinte üvöltöttek mögöttem, így én is egyre hangosabban énekeltem.
Ismét ritmusra bólogattam, és vártam, hogy jöjjön a szöveg, pedig most már Harry-re bíztam az éneklést. Azelőtt még sohasem hallottam énekelni, így kissé izgatottan vártam, hogy belekezdjen a következő versszakba.-Her boyfriend's a dick and he brings gun to school.-kezdte, mire nekem a lélegzetem is elakadt. Esküszöm majdnem elélveztem, és csak a srác hangjától. Ez mi már?
-But she doesn't know who I am and she doesn't give a damn about me.-folytatta, majd a refrént közösen énekeltük.
Egészen közel álltam Harry-hez. Felnéztem rá, egyenesen a szemébe, és neki énekeltem. Akárcsak ő nekem.
-I'm just a teenage dirtbag baby, like you.-vigyorgott.- and she doesn't know what she's missin'.-hajolt közelebb hozzám. A szám végénél jártunk, szinte már csak a gitár szóló szólt, mikor meg akart csókolni, de én ismét nem hagytam. Kuncogva támasztottam a homlokomat az arca jobb oldalának, és úgy öleltem magamhoz. Nevettem, hisz élveztem, ahogy a fejénél fogva vezetem a srácot, még ha legbelül nagyon is tudtam, hogy kezdek bele esni. Pedig még csak egy napja ismertem.
Vigyorogva hajoltunk meg a közönség előtt, majd levonultunk a kis színpadnak nem kifejezetten nevethető emelvényről.
-Ügyes volt, mint általában.-dicsérte meg az előadást Mark. Vigyorogva adta a kezembe a következő italt, mire én csak bólintottam.
A legtöbb belvárosi szórakozóhelyen ugye törzsvendég vagyok, így nem csoda, hogy megjegyezték már a szokásos italaimat.
-Zoe, ez...-kezdte Harry, miközben leült velem szembe. Teljesen le volt döbbenve, de nem kifejezetten értettem, hogy min.-Gyönyörű hangod van!-jelentette ki egyszerűen, mire én csak vállat vontam.
-Nem lennék énekes.-ráztam a fejemet, közben pedig az ajkamat harapdáltam.-Nem bírnám idegileg.-kortyolgattam az italomat.
-Pedig tök jó buli.-tárta szét a karját Hazz mosolyogva.-Lépj be a bandába!-ült ki hatalmas vigyor az arcára, mire én félre nyeltem a koktélomat, és köhögni kezdtem.
-Te szórakozol velem?-meredtem rá döbbenten.-Eszem ágában sincs elrontani azt a szépen felépített karrieredet, amit pár év alatt sikerült összehozni. Egyáltalán nem érek annyit, hogy ezzel most tönkretegyél mindent.-ráztam a fejemet automatikusan.
-Akkor legalább a barátnőm lennél?-hajolt közel hozzám.
Mosolyogva kuncogtam fel, és leraktam az üres poharat a pultra.-But I'm just a teenage dirtbag, baby.-énekeltem neki, még közelebb hajoltam hozzá.
De ő csak vállat vont.-Ahogy én is.-vigyorgott. Az arcunk között alig pár centi volt, de ő nem csinált semmit se. Meg sem mozdult, amitől egyre idegesebb lettem.
-Mire vársz, Styles?-vigyorodtam el én is, mire ő ajkait az enyémekre nyomta.

Sorry - Not sorry

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, kicsit késni fogok a következő résszel, úgyhogy tényleg nagyon sajnálom, de sok minden összejött mostanában. 

Másodszor pedig egy kérdést szeretnék feltenni. Van olyan ember, aki olvassa a blogomat? Csak mert egyáltalán nem kapok visszajelzéseket (vagyis ez így nem igaz, hisz egy embertől igenis kapok). Semmi komment, se feliratkozók. Na jó, van egy feliratkozó, amiért hálásnak kellene lennem, de mégsem tudok az lenni. Kissé nagyra vágyó típus vagyok, bocsánat.

Minden esetre jól esne egy kis visszajelzés.

Sarah. xx

6. Listen to your heart with a little help

Hello, üdv, sziasztok! Ismét nem vagyok papolós kedvembe ( meg nincs is nagyon mit mondanom ), úgy hogy jó olvasást!
Sarah. x





Kiléptem a házból, és igyekeztem minden zárat bezárni rajta, mikor egyszerre csak megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám villogott a képernyőn, de ettől függetlenül a fülemhez emeltem a készüléket.
-Igen?-szóltam bele.
-Zoe, kérlek mond, hogy nem keltettelek fel!-hallottam Jamie aggódó hangját, mire elnevettem a magamat.
-Nem, nyugi. Már lassan egy órája fenn vagyok.-mosolyogtam, miközben nagyban az előttem álló Harry-t bámultam.-Mond.
-Ja, öhm, izé... Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk ma valahova.-magyarázta.-Persze csak ha te is ráérsz.-tette hozzá gyorsan. Rögtön mosolyogatnékom támadt. Gondolt rám. De édes.
-Jamie, nagyon aranyos vagy...-kezdtem.-De ma sajnos nem érek rá. Bocsánat. Majd valamikor máskor...-harapdáltam a szám szélét.
Hosszabb csend következett. Szinte már azt hittem, hogy lerakta, mikor hirtelen megszólalt:-Styles-al vagy?-kérdezte szárazon.
-Igen.-nyögtem be végül.
-Akkor nem is zavarok. Szia.-tette le. Eléggé erős sértettség hallatszott a hangjába, ami eléggé meglepett, hisz nem úgy tűnt tegnap este, mint akit érdekelek.
Összehúzott szemöldökkel néztem a telefonomra, majd megvonva a vállamat visszaraktam a táskámba.
-Milyen új udvarlót szedtél te fel, miközben mérges voltál rám?-nézett rám értetlen fejjel Harry, mire én felnevettem. Fogalma sem volt arról, hogy mennyire fején találta ezzel a szöget.
-Még nem járunk, Styles, úgyhogy a féltékenységedet tartogasd későbbre.-vigyorogtam, de Hazza csak megfogta a kezemet.  Furcsa érzés volt. Már mint nem az, hogy fogják az ember kezét. Vagyis igazából pont az volt a furcsa az egészben. Több éve nem volt olyan barátom, aki így kulcsolta volna rá az ujjait az enyéimre. Mintha soha nem akarná őket elengedni.
Beszálltunk a kocsiba, és már éppen azon voltam, hogy bekössem magamat, mikor nagy csattanást hallottunk a hátsó ülésről.
-Harry! Azt hittem soha nem jössz vissza!-kászálódott ki a kocsi aljáról egy szőke srác.-Ugye hoztál kaját?-pislogott a gyönyörű kék szemeivel.-Mert elfogyott a sütim, és éhen halok.-emelte fel az üres süteményes dobozát.
-Niall mi a...? Te mi a fenét keresel a kocsimba?-kerekedett ki Harry szeme.
-Jé, szia Harry új barátnője! Még nem találkoztunk.-nyújtotta felém a kezét, nem törődve a göndörke kérdéseivel.-Gondolom.-tette hozzá gyorsan.-Niall vagyok!-vigyorgott. Az első fogai közül az egyik kissé be volt fordulva, de még így is hihetetlenül aranyosnak tűnt, de inkább úgy, mint ahogy egy kis gyerek aranyos.
-Zoe.-mutatkoztam be mosolyogva.
-Niall! Mi épp a moziba tartottunk, úgyhogy ha nem gáz...-kezdte volna Harry, de a szőkeség vidáman a szavába vágott.
-Mozi! Úúúúú, játszanak egy nagyon jó filmet. Meg kéne nézni. Ki van velem? Harry fizet!-nézett rám érdeklődve, mire én elröhögtem magamat. Persze, hogy benne voltam. Már akkora nagyon csíptem a srácot.
-Haver, tudod, ketteseben akartunk volna menni...-kezdte újra Harry, de ismét nem bírta befejezni.
-És én miért nem jöhetek?-biggyesztette le a száját Niall.
-Igen, Harry, és ő miért nem jöhet?-fontam össze magam előtt a kezeimet. Fáradt arckifejezés ült ki Hazza arcára, majd egy egyszerű mozdulattal lefejelte a kormányt.
-Jöjjön.-dünnyögte. Niall és én lepacsiztunk, majd végre sikerült elindulni a pláza felé.

A szőkeséggel nagyon jól kijöttem. Ahogy már mondtam, hihetetlenül aranyos srác volt a szőke manó, és hihetetlenül jó arc is. Irtó sokat beszélgettünk, és szinte teljesen megfeledkeztem Harry-ről, aki mögöttünk kutyagolt a nagy épületben.
-Szerintem be van sértődve.-röhögött Niall. Esküszöm mosolyognom kellett azon, ahogy nevet. Egyszerűen tündéri ez a srác.
-Nem csodálom. Ez a második randi, ami nem jön össze neki. Ráadásul két nap alatt.-kuncogtam én is.
-Kapd le, hátha attól jobb kedve lesz.-kacsintott Niall, mire én kinyújtotta a nyelvemet. Azért ez nem így megy, Niall baba.-Fogadjunk, 10fontban,  hogy 30 másodpercnél tovább nem bírsz vele smárolni.-nyújtotta felém a kezét, azzal a tipikus 'Na, mered?' fejjel. Ördögi vigyorral ráztam vele kezet, majd sarkon fordulva Harry-hez lépkedtem.
Alig pár lépéssel volt lemaradva tőlünk, a telefonját nyomkodta.
-Hé, Hazz!-álltam meg előtte, mire ő levetette a tekintetét a telefonjáról, és egyenesen a szemembe nézett. Abban a pillanatban pipiskedve oda hajoltam hozzá, és az ajkamat az övére helyeztem.
Először teljesen ledöbbent, mint a kis gyerek, aki elveszett a nagy városban, de utána rájött, hogy mi történik. Fogaival lágyan harapdálta az alsó ajkamat, miközben kezével átfogta a derekamat, én pedig a nyakába kapaszkodtam, ha végső soron elájulnék a tökéletességétől. Úgy értem, komolyan. Tényleg be kellene már ismernem, hogy kicsit túl tökéletes a srác.
Elengedtem Harry-t, és büszkén Niall-re néztem, aki már vette is elő a pénztárcáját. Egy csepp csalódottság sem látszott az arcán. Mintha nem is számított volna neki, hogy elvesztette a fogadást. Mondjuk, mutli-milliomos. Mit számít neki 10font.
-Köszi.-tátogta a szőkeség vigyorogva, mire nekem leesett. Nem a pénz, vagy a győzelem miatt csináltam, csak felakarta vidítani Harry-t. Hm. Igaz barátság. De szép is az élet. Ja, várjunk. Mégsem az, mert valaki úgy is elbassza előbb vagy utóbb.

Miközben a két srác az aláírásokat osztogatta a mozi előtt, én megvettem a jegyeket. Valami Nothing left ot fear című filmre akartak beülni a fiúk, mert (hogy Niall szavait idézzem) "Az előzetes totááááááááál fosatós meg véres volt.". Ha te mondod, Nialler.
Szóval miután befejezték a sztárkodást, szépen bevonultunk a moziba, ahol újra kezdődött az egész. Majdnem húsz ember állt Niall és Harry között, akik igyekeztek nem megfulladni a sok tinilány között.
Már nem azért, de miért kell egy tizenkét évesnek aláírás a mellére? Egyáltalán hol van annak a melle? Úristen, mekkora idióták vannak ebben a generációban... De persze tisztelet a kivételnek. MINDIG tisztelet a kivételnek.
Szerencsémre Harry gyorsan lerázta egy 'Bocs csajok, bennem kell. Puszi.' beszólással a kölyköket, így mehettünk filmet nézni.
A filmről nem szeretnék sokat papolni, de Niall tényleg eléggé jól leírta az egészet abba az egy értelmetlen mondatba. Nagyon fosatós volt. Nem vagyok az a horror filmektől beijedős típus, de mikor hozzábújtam

Harry-hez (és akkor most képzeljük azt, hogy nem pirultam el), szinte éreztem rajta, hogy ő is inkább menne ki. Szóval ez a film nem 18+-os, hanem inkább ember+-os volt. Egyszerűen borzasztó miket ki nem tudnak találni az egyes rendezők, hogy idegrohamot kaphassanak a rajongók, de nem gáz. Valakinek ez jön be. Ki vagyok én, hogy megmondjam milyen őrültséget szeressenek a kölykök?

-Szóval akkor öten vagytok a bandában.-pislogtam Niall-re, miközben az üdítőmet ittam. A szőkeség válaszként helyeslően bólogatott.
-Én, Harry, Louis, Liam, és Zayn.-sorolta őket újra, remélve, hogy ezúttal megjegyzem a neveket.
A göndörke közvetlen mellettem helyezkedett el, egészen közel ült hozzám. Ujjaival a kezemet piszkálta, miközben szorgosan bólogatott Niall magyarázásra.
-És most fog majd a világ turnétok kezdődni?-pillantottam Styles-ra, mire ő ismét bólintott egyet.-Wow. Ez azért szép teljesítmény 3 év alatt.-bólogattam elismerően.-És ki szingli a bandából?-váltottam gyorsan témát. Kacér mosoly ült ki az arcomra. Erre a húzásomra Harry felröhögött.
Niall összehúzott szemöldökkel meredt rám.-Igazból csak én, ha úgy nézzük.-mondta.
-És te Harry?-fordultam kíváncsian a mellettem ülő delikvens felé, mire ő csak vállat vont. Nem mintha nem tudtam volna a választ erre az értelmetlen kérdésre.
-Ez rajtad is múlik.-vigyorodott el kacéran, de válaszként csak kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Azért még teperned kell egy kicsit, Styles.-mosolyodtam el ördögien. Niall okvetlenül is felröhögött.
-Akkor még szingli vagyok.-húzta el a száját.
Hirtelen hatalmas sikítás(ok) söpört(ek) végig az egész épületen. Mindenki odakapta a fejét, és úgy kb. 30-40 tízen éves lány állt a mozi előtt. Egyenesen ránk meredtek, miközben megindultak felénk.
-Srácok, mit is mondtatok? Mikor kezdik el adni a filmeteket a mozikban?-pislogtam riadtan felváltva mind a kettő fiúra, mire Niall csak a fejét rázta.
-Nem mondtuk.-nézett körbe, majd gyorsan felpattant. A mellettem ülő Harry is gyorsan felállt, szorosan fogta a kezemet, hogy véletlen se engedjem el.
A szőkeség elindult a kajáldák mellett lévő nagyobb dohányzó erkély felé, majd intett nekünk is, hogy kövessük. Akkora a fanok már úgy tíz méternyi távolságba lehettek tőlünk, nagy tempóban igyekeztek felénk telefonokkal, és fényképezőkkel a kezükben.
Ahogy kiértünk a friss levegőre, megcsapott az a tipikus őszi hűvös szellő. Kissé összébb húztam magamon a kardigánomat, majd ismét rákulcsoltam az ujjaimat Harry kezére. Valahogy hihetetlenül megnyugtató volt az, hogy tudhattam valakit magam mellett, aki megvéd a saját rajongóitól. Oké, ez furán hangzott.
-Gyertek!-szólít Niall a korlát széléről, miközben óvatosan átmászott rajta.
-Ember, mit művelsz?-képedt el Harry. Vissza-vissza nézett a rajongókra, akik időközben kitörték az erkély ajtót, és felénk igyekeztek.
-Haver, vagy ez.-mutatott a létrára a szőkeség.-Vagy az.-mutatott a rajongók felé.

5. You're my only lifeline

Hello, üdv, sziasztok! Kivételesen nincs kedvem papolni, úgyhogy jó olvasást.
Sarah. xx





Valamikor reggeli nyolc körül értem haza, holt részegen. Igazából a sztorinak a nagy része teljesen kiesett, de addig meg van, ahogy elbotorkálok a napfelkeltében az ajtóig, és előkaparom a kulcsaimat.
Nálam az ajtó nyitás egyébként is hosszú folyamat, úgyhogy részegen le sem tudom írni, hogy milyen hihetetlenül nehéz beletalálni abba a rohadt zárba.
Minden esetre alig tíz percig bajlódtam vele, ami nálam szinte rekordnak számít. 24 óra alatt két rekord is!
Szóval bementem a lakásba, és lebasztam a táskámat a szekrényre.
-Zoe?-kukucskált ki Olly a konyhából.-Te meg hol a fenében voltál eddig? Már nem tudom hány órája téged kereslek.-indult meg felém azzal a szándékkal, hogy most akkor jól le fog szidni, mint apám régen. Hát, nem jött össze neki, ugyanis nem kifejezetten érdekelt.
-Blablabla... Zoe miért nem értél haza időben?-mutogattam a kezemmel össze-vissza.-Sajnálom apuci, de a kedves barátod éppen megakart hágni, miután leitat, ja, de bocs, igazad van, az én k*rva any*mat.-böktem rá az orrára a mutató ujjammal.
-Te részeg vagy?-nézett rám elképedve.
-Nem, tegnapos vagyok, Olly cica. Szerinted?-röhögtem idiótán.
Megmondom, legszívesebben elfelejteném ezt a reggelt, hisz minden belefért. A pofontól kezdve a vitáig, tényleg minden.
-Tudod jól, hogy nem szabad alkoholt innod a gyógyszereidre!-esett neki újból a szidásnak, de ismét csődbe torkollott a próbálkozás.
-Persze! És a szabályok azért vannak, hogy szépen meg lehessen őket szegni!-vigyorogtam, majd elindultam a konyha felé, hogy töltsek magamnak még egy kis italt.
Kinyitottam a szekrényt, és kihalásztam egy üveg vodkát, majd elkezdtem tölteni a poharamat.
-Zoe, ezt most fejezd be.-vette el a poharat és az üveget is a srác, de én ismét vitázni kezdtem:-Már azt sem hagyod, hogy jól érezzem magamat?-néztem rá boci szemekkel, mire ő beleharapott az alsó ajkába. Ilyenkor mindig olyan aranyosan néz ki.
-Dehogy nem, csak...
-Akkor add ide szépen!-vettem ki a kezéből az üveget, és jól meghúztam. Az egész szoba forgott körülöttem, de nem kifejezetten zavart.
-Jobb?-nézett rám felvont szemöldökkel, mikor már elemeltem az üveget a szám elől.-Őszintén mond meg. Ettől mi lesz jobb?-vette ki a kezemből ismét az italt, majd szépen vissza rakta a helyére.-Zoe, tudod jól, hogy ez semmit nem old meg.-állt meg előttem, és mélyen a szemembe nézett. Igaza volt, és legbelül tudtam is.-Hagyd ezt abba!-mondta, és igazából a hangjába csöppnyi fölényeskedés sem hallatszott, de én mégis másképp álltam a dologhoz.
-Ne merj felettem apáskodni. Soha nem leszel olyan, mint ő volt.-ráztam a fejemet idegesen, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem egyáltalán nem akart apáskodni: csak segíteni.
-Nem mintha valaha is olyan szörnyű szülő akarnék lenni...-jegyezte meg, mire én akkorát lekevertem neki, hogy hátra esett. Még ilyen ittasan is szép pofont tudtam adni, de mi tagadás, meg is érdemelte.
-Ne merj így beszélni róluk, érted?-néztem rá ki kerekedett szemekkel.-Soha, de soha ne merj így beszélni a halott szüleimről, megértetted?-nyeltem egy nagyot, hogy visszatartsam a könnyeimet.
Való igaz, a anyámék nem volt példa szülők, de én mégis szerettem őket. Igen, lehet, hogy ittak, és nem úgy neveltek, ahogy kellett volna, de szerettem őket, hisz a szüleim voltak. A többi nem számít.
-Miért? Valaha érdekelte őket az, hogy milyen ember lesz belőled? Zoe, nézz magadra!-Egyik kezével azt a pontot fogta, ahol képen töröltem, a másikkal rám mutatott.-Szerinted büszkék lennének rád, ha így látnának? Őszintén! Blake büszke lenne rád, ha így látna?-szegezte nekem a kérdéseket. Próbált rávezetni arra, hogy egy csődtömeg vagyok, de nem akartam elfogadni ezt az egyébként is nyilvánvaló tényt.-Már ha egy nagyon kicsi gebasz is van az életedbe, nyúlsz az üveg után, miközben jól tudod, hogy nem kellene, mert nem tesz jót. Neked végképp nem!-közelebb jött hozzám egy pár lépéssel.
Én magamat karoltam át védekezésképpen, és úgy szipogtam. Soha nem akartam elfogadni ezeket a nyilvánvaló tényeket.
-Ez neked tényleg jó?-nézett megint mélyen a szemembe. Visszanéztem rá, de nem láttam semmit az arcán, csak szomorúságot, de legfőképp: csalódottságot. Azt, hogy ismét csalódást okoztam neki a viselkedésemmel. Újra, és újra, és újra...
-Soha nem volt egyetlen rendes pasim se.-kezdtem.-Mind bunkó állat volt, és tegnap örültem, hogy végre találkoztam valakivel, aki nem lyukra megy. Erre kiderül, hogy mégis...-néztem felfelé, hogy még véletlen se kezdjek el sírni.
Mindig is utáltam, mikor az emberek sírni látnak. Nem akartam gyengének mutatkozni, még ha tudtam  legbelül, hogy igenis az vagyok.
-Harry rendes srác. Az csak egy hülye félre értés volt.-rázta a fejét Olly.
Szipogva nyeltem egyet. -Biztos?-néztem rá félénken, mire ő bólintott.
-Biztos.-mondta, és átölelt.

Szerencsére jól bírom a piát, így csak egyetlen egyszer lettem rosszul. Oké, párszor felbuktam a saját lábamban, de azt hiszem ez mindenki megesik, mikor hulla részegen ér haza reggel.
Mindenesetre az a három óra alvás megtette a hatását: fejfájással, és fáradtan ébredtem tizenegy óra környékén.
Ahogy felültem az ágyamon, a fejemet szorongattam.
-A mai gyógyszer adagomhoz dupla fájdalomcsillapító kellene.-gondoltam, majd kimásztam a puha párnák közül.
Egy szál fehérnemű volt rajtam, mert fürödni már lusta voltam, így egyszerűen csak bedőltem az ágyba.
Lassan botorkáltam le a lépcsőn, egyenesen a konyha felé. Olly-t szerencsére még itthon találtam, a nappali kanapéján ült, és éppen valami lövöldözős játékkal játszott. Két "baaaaaazzzzzmeeeeeeg" oda kiáltott nekem egy jó reggelt-et, mire én csak bólintottam, tudva, hogy úgy se látja.
Magnézium, fájdalomcsillapító, migrén megelőző, és még sok különböző színes gyógyszer ott hevert az asztalon, én pedig automatikusan tömködtem mindet a számba, majd egy pohár vízzel küldtem le őket.
-Mit tervezel mára?-szólalt meg hirtelen Olly. Nem zavartatta magát a fehérnemű miatt, már annyiszor látott így, hogy ez meg sem kottyant neki.
Szépen besétáltam a nappaliba, és levágtam magamat mellé.
-Megnézek pár filmet, vagy lehet, hogy felhívom a tegnap megismert srácokat, hogy menjünk el moziba. Ez attól is függ, hogy milyen gyorsan múlik el a rosszul létem.-számolgattam a másnaposságaim hosszúságát, de rá kellett jönnöm: egyik sem tartott többnél öt óránál.
-És nincs kedved velem megnézni egy filmet azután, hogy elmagyaráztam a tegnap estét?-szólalt meg valaki mögöttem, mire ijedten fordultam hátra. Hazza állt ott.
Kék inget, és farmert viselt. Ahogy hátra fordultam, azzal a lendülettel az ajkába harapott, és nagyon koncentrált, hogy ne bámulja a többi testrészemet.
Nem érdekelt, hogy fehérneműben lát, sosem voltam a szégyenlős fajta, de mégis elpirultam.
-Hagyj békén, oké?-álltam fel, azzal a céllal, hogy visszamenjek a szobámba, de Harry elkapta a csuklómat, és visszarántott.
-Félre értetted az egészet.-nézett rám. Mélyen a szemembe nézett, nem pedig más testrészeimre. Gondolom nagy megerőltetés lehetett neki, hogy ne pásztázzon végig.
-Nem hinném, hogy akármit is félre lehet ezen érteni.-ráztam a fejemet.
-Csak azt akartam, hogy jól érezd magad, azért fizettem a piákat. Zoe, semmi olyat nem akartam tőled, főként nem aznap, mikor megismertelek.-magyarázta. Lágy volt a hangja, szinte cirógatott, akárcsak előző nap reggel.
Felvontam a szemöldökömet.-Jól van, Styles.-mondtam.-Kapsz még egy esélyt, aztán meglátjuk mi lesz.-vigyorodtam el, majd hirtelen gyors puszit nyomtam a szájára, és már mentem volna a szobámba, de Olly érdekes megjegyzést tett.
-Nem ér előttem smárolni a haverommal!-mondta, úgy, hogy hátra sem nézett.
-Hé, Murs!-szóltam neki. Erre már hátra fordult, mire én csak bemutattam neki.-Pusszantalak.-küldtem neki
egy csókot a levegőbe, majd végleg felszaladtam az emeletre.
Mivel meleg volt az idő, egy toppot vettem fel, szoknyával, egy bőr nyaklánccal meg spékelve, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. A sminkem a szokásos volt: kihúzott szem, szempillaspirál, és rúzs.
Ahogy a tükörbe nézegettem magamat, feltűnt az orromban éktelenkedő lyuk. A régi orr piercingem helye.
Nem volt egy túl szép látvány a heg (nem is értem hogy nem tűnt fel hamarabb), így előkerestem a régi fém darabot, és a helyére illesztettem. Máris sokkal jobban néztem ki. Ja, nem. Mégse. Mindig szörnyen nézek ki.
Miközben caplattam le a kedves vendégünkhöz, többször is megfordult a fejemben, hogy semmi kedvem ehhez az egész játszadozáshoz, és inkább haza küldöm, de mindig arra lyukadtam ki, hogy nincs hozzá szívem. Túl édes ez a srác, és még csak nem is tudja.
-Styles! Hova akarsz menni?-értem le a földszintre végül. Harry érdeklődve lépett elő a nappaliból, és végig mért, majd bólintott.
-Jól nézel ki.-vigyorgott, mire én csak a szememet forgattam.-Egyébként nekem mindegy. Ahova te akarsz.-vonta meg a vállát.
-Akkor moziba megyünk.-jelentettem ki, majd az ajtó felé vettem az irányt.-Előtte viszont enni kéne valamit.-gondolkodtam hangosan.
-Kapsz majd kaját is, de ezúttal piát nem.-állt meg mögöttem röhögve, mire én is elmosolyodtam.
-Olly cica! Elmentünk!-kurjantottam vissza a még mindig videó játékozó testvéremnek. Csak egy halk 'ahhaaaaaaaaaa' szerűséget kaptam válaszként. Majd fél óra múlva úgy is rájön, hogy elmentünk.

4. Won't be through again

Hello, üdv, sziasztok! Köszönöm szépen a mai több mint 100 megtekintést, nagyon örülök neki. Nem tudom, hogy nagy kérés-e, de kaphatnék egy kis vissza jelzést is? Pár feliratkozót, és kommentet? Építő kritikákat is nagyon szívesen fogadok.
Sarah. xx





Miután kikászálódtam a testvérem alól, leporoltam magamat, de ennek ellenére is sár foltos maradt a gatyám.
-Most nézd meg ezt!-mutattam a foltra, miközben próbáltam ezzel leteremteni Olly-t. Hát, nem nagyon jött össze.
-Túl éled, bogaram.-ütögettem meg a vállamat a bátyám. Legszívesebben leütöttem volna.
-Egyébként meg mit csináltok itt?-néztem végig a három srácon. Olly volt az egyetlen, akinek a vállán nem volt kamera. Mondjuk a kérdésemre a válasz egyértelmű volt, mégis feltettem.
-Forgatunk?-tárta szét a karját összehúzott szemöldökkel Mr. Murs., mintha csak azt mondtam volna, hogy az eper piros.
-Azt hittem, hogy éppen a Temzén hokiztok-mondtam elhúzott szájjal, mire Harry felröhögött. Ugye milyen vicces haverod van, Styles?
Olly átkarolta a vállamat, és elkezdett a kameráknak magyarázni, miközben én lányos zavaromban a hajamat kezdtem el igazgatni.
Nagyjából minden hülyeségről magyarázott, de nekem egyáltalán nem esett le, hogy most igazából miről is forgatnak. Vagy hogy egyáltalán mit is forgatnak.
Harry szépen nyugodtan álldogált mögöttem, ajkát harapdálta. Megvárta, míg Olly befejezi a velem folytatott  """"forgatást"""", de őszintén megmondom: én már az első perctől kezdve nagyon untam.
Nem azt mondom, hogy nem bírtam a tesóm melóját, mert hát sok jó embert megismertem általa, de egyszerűen gyűlöltem, mikor engem is belerángatott. Én soha nem voltam az a sztár alkat. Szerettem inkább a háttérben maradni, ellentétben Olly-val, aki erre született. Mindig is ő volt az, aki kiállt, megcsillogtatta az ének/műsorvezetői/színészi tudását, és mintha mi sem történt volna ment tovább. Nekem ez soha nem ment volna. Kb. a kiállásnál lesokkolódnék.
-Éééééés, ennyi.-mondta Greg, majd kissé leengedte a kameráját.
Erre Olly összecsapta a tenyerét:-Na, akkor mehetünk inni.-mondta, mire Harry elkezdett feszengni. Nem bántásból, de nekem sem volt túl sok kedvem a bátyámhoz, miután ilyen jól el voltunk Hazza-val.
-Haver, figyi...-vakarta a tarkóját.
-Akkor ti most...?-nézett ránk összehúzott szemöldökkel.
-Tulajdonképpen...
-Nem!-vágtam rá.
-Igen...-mondta velem egyszerre Harry.
Egymásra pillantottunk. Hazza összehúzott szemöldökkel nézett rám, de én csak halványan megráztam a fejemet.
-Ez egy randi volt?-néztem rá kérdőn, mert hogy ez nekem eddig egyáltalán nem esett le. Azt hittem, hogy ez csak egy sima ebéd, meg egy kicsit lazulunk a városba.
-Olyasmi akart lenni...-mondta a göndörke, miközben nyelt egy nagyot.
-Várjunk...-gondolkodtam hangosan. Csak ekkor állt össze bennem a kép.-Te nem véletlen vetted meg Olly albumát.-emlékeztem vissza a kis beszélgetésünkre.-Tudtad, hogy meg fogom kérdezni, hogy miért veszed meg. Tudtad, hogy furcsállni fogom, hogy a bátyámnak veszed meg, és azt is, hogy tovább foglak faggatni. Azt meg végképp, hogy nem ismerem a hülye bandádat, így rólad sem tudhattam, hogy világsztár vagy.-folytattam.-Végig erre ment ki a játék. Végig elakartál itatni.-löktem meg a srácot.
-Zoe, dehogy! Félre érted...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Mennyi igaz abból amit mondtam?-néztem rá kerek szemekkel.
Harry az ajkába harapott, mire én csak lesajnálóan megráztam a fejemet.-Gondoltam.-vettem le a pulcsiját magamról, amit időközben rám adott, mert fáztam. Szó szerint hozzá vágtam a ruhadarabot, majd elviharoztam.
-Zoe!-szólt utána Olly, de vissza se nézve bemutattam mindkettőjüknek. Nem érdekelt, hogy éppen milyen férfi ügy miatt akart Harry leitatni, a bátyám kimagyarázására meg végképp nem voltam kíváncsi, így csak sétáltam London központja fele.
Fáztam a sötét éjszakában, így egy idő után megálltam az egyik bár előtt. Heaven in Hell állt a tábláján.
Megvontam a vállamat, és bementem a szórakozó helyre.
Ahogy a pult felé haladtam, egyre csak be szólogattak a huszonéves fickók.
-Baba, kezelésbe vehetnéd a ceruzámat!
-Hé, csajszi! Add már meg a számodat! A dákómnak bébiszitter kéne!-röhögött a másik. És akkor még ezek volt a leggyengébb beszólások.
Nagy nehezen leültem a pultra, és a kezembe temettem az arcomat. Igazából fel sem tűnt, hogy a szék háttámlájára dobott hátizsákom a földre esett.
-Leesett a táskád.-mondta a mellettem ülő srác.
-Megtennéd, hogy egy percig nem szólsz be? Kössz.-meredtem a pultra idegesen, miközben lehajolt a földre.
-Csak azt mondtam, hogy leesett a táskád.-tette fel az asztalra a kissé koszos hátizsákot.
Sajnálkozva fordultam felé.-Bocsi, én... Kissé fel lettem húzva... és...
-Nem, nem. Semmi baj.-ivott bele a sörébe.
Szőke, hosszabb hajából néhány tincs a mély kék szemébe hullott. Bal fülében fülbevaló, és az orrában egy karika ékeskedett. Meg kell mondjam, nem szeretem a piercingeket, de neki nagyon jól állt.
A szemei alatt szürke karikák éktelenkedtek, és eléggé nyúzottnak látszott. Ilyet utoljára Olly-nál láttam, miután szakított valamelyik """"szerelmével"""".
-Barátnő?-intettem a pincérnek, miközben féloldalasan a srácot figyeltem.
Bólintott.-Pasi?-vonta fel a fél szemöldökét.
Bólintottam.
-Had tippeljek.-dőlt hátra a székén.-Leakart itatni, neked meg ez most esett le?-nézett rám kérdőn. Kissé ledöbbentem azon, ahogy kitalálta.
-Honnan tudtad?-húztam össze a szemöldökömet.
-Médium vagyok.-vonta meg a vállát, majd ismét beleivott az italába.
-Tényleg?-kerekedett ki a szemem.
-Dehogy.-röhögött.-Hallottam, mikor veszekedtél Mr. Harold Edward Styles-al a sarkon. Olly tényleg a bátyád?-nézett rám. Ő is ugyan olyan döbbentnek látszott, mint én, mikor kitalálta, hogy mi történt.
-Nem vér szerinti. Csak befogadott, mikor meghaltak a szüleim.-magyaráztam. Közben az italom is odaért, így köszönetképpen bólintottam egyet a pultosnak, aki morogva folytatta az ügyködését.
-Értem. Szóval te vagy Zoe Collins?-mért végig. Gondolom hallotta már a nevemet, ugyan úgy, ahogy a legtöbb londoni, pedig egyetlen dologhoz fűződik csak ez az egyszerű két szó: Olly-hoz.
-Kérlek, ne kezelj úgy, mint egy híres embert.-néztem rá könyörgő tekintettel.-Gyűlölöm, hogy mindenki csak azért nyal nekem, mert csomó hírességet ismerek, plusz azért is, mert Olly Murs-el élek együtt. Mit számít ez?-fogtam a fejemet.
-Csajszi, nyugi!-röhögött a srác.-Nem foglak úgy kezelni, oké?-nézett rám komolyan. Bólintottam.-A nevem Jamie.-nyújtotta felém a kezét.-Jamie Lewis, de szólíts simán "J"-nek.
-Én maradok a Jamie-nél, köszi.-vigyorogtam.-És most én is nagyon szívesen bemutatkoznék, de mivel már lelőtted a poénomat, így ez nem fog megtörténni.-húztam el a számat, mire Jamie felkuncogott.
-Bocs, nem volt szándékomban.-mosolyodott el halványan.
Fel sem tűnt, hogy az idő hogyan telik, hisz mi ketten ott csendben eliszogattunk. Először kitárgyaltuk Jamie barátnőjének az ügyét (szegény srácot megcsalta az a ribanc), majd szépen az én egy napos Harry-s ügyemet is, amiről nem tudtam túl sok mindent mondani.
Jamie volt olyan aranyos, hogy rendelni akart nekem valami italt, de aztán eszébe jutott, hogy Hazza leakart itatni, így hát inkább gyorsan visszavonta az ajánlatát. Időközben csatlakozott hozzánk egy aranyos 20on éves pár is (névszerint: Lilly és Alfie), Jamie haverjai.
Esküszöm minden erőmmel azon voltam, hogy ne gondoljak Harry-re, de minél inkább próbáltam elterelni a gondolataimat felől, annál többször jutott eszembe.
-Zoe, és te tényleg Harry-vel kavarsz?-rágcsált egy ropit Alfie, mire nekem összeszaladt a szemöldököm. London mindig is pletykás város volt, de hogy ennyire...
-Kitől...?-kezdtem el mutogatni összevissza. A srác csak elmosolyodott.
-Tudod melyik városban vagy. Itt még a süket is süket-némák is tudják a legújabb fejleményeket.-vonta meg a vállát nevetve, és be kellett látnom: teljesen igaza volt.
Nagy város, sok ember. Sok ember, sok One Direction fan. Sok One Direction fan, gyors info. átadás. Ennyit erről.
-Szóval?-nézett rám vigyorogva, de én csak a fejemet ráztam.
-A bátyám haverja. Ma találkoztam vele először. Kajáltunk, meg leakart itatni. Ennyi. Semmi nem történt.-ittam bele az italomba.
A vicc az egészben az, hogy akkora már (hajnali négy körül járhatott az idő) olyan pia mennyiség volt bennem, hogy ájulás határán kellett volna lennem, és mégis tök jól voltam. Hozzá tenném a gyógyszereim mellett nem kellett volna egy korty alkoholt sem innom. Se baj. Egyszer élünk. Vagy nem is... hogy mondják a tizenkét évesek? YOLO. Igen. Ez volt az a szó. Kár, hogy fogalmuk sincs, hogy mit jelent az, mikor tényleg csak egy életed van, és tizenhárom évesen a halálos ágyadon fekszel. Hmm. Előbb-utóbb úgy is megtudják ennek a szónak az igazi értelmét.

3. Stay out tonight

Hello, üdv, sziasztok! Meghoztam a 3. részt is! :) Jó szórakozást! 
Sarah xx





A legjobb dolog amit Londonban szerettem, az mindig is a nagy piros buszok voltak. Tudom, hogy hülyeség, meg minden, de a baleset óta gyűlölök kocsit vezetni, így nekem csak a tömegközlekedés, vagy a gyalogolás maradt, de hát a rajtam lévő cipővel inkább lehetett ölni, mint járni.
Mondjuk a magassarkúkat a mai napig nem szeretem, de mégis felveszem őket, mert mindenki azt mondja, hogy jól állnak. Igen, tényleg sok logika szorult belém is.

Az ütemes rezgés ébreszt fel a gondolataimból. Csörgő telefon. Hurrá.

Fáradtan kotorásztam ki a készüléket a zsebemből. Olly neve villogott a képernyőn, de biztos voltam benne, hogy nem ő telefonál, ugyanis forgatás után/előtt/közbe soha nem szokott felhívni, max este, hogy rendeljek pizzát, mire haza ér. 

-Ez gyorsan ment, Harry.-szóltam bele unottan a készülékbe, mire a vonal másik végén lévő srácnak elakadt a hangja.

-Honnan tudtad, hogy én vagyok?-Hallatszott a hangjából, hogy nagyon megleptem ezzel a húzásommal.

-Az nem lényeg, de úgy kb. 10 kislány fordult most felém, és azon vannak, hogy kikapják a telefont a kezemből.-néztem körbe összehúzott szemöldökkel, és igazam is volt: 10 tizennégy körüli csaj nézett engem. Csak Styles vezetéknevű Harry-k élnek Angliában, vagy mi a fene?

-Azok a rajongóink!-vágta rá. Hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.

-Bocs. Nem tudtam, hogy kölykökből áll a rajongó táborotok.-húztam el a számat, mire a lányok még jobban nézni kezdtek. Ekkor döntöttem úgy, hogy leszállok, bár még sokat kellett gyalogolnom hazáig, inkább az, mint a tinipicsák öldöklő tekintete. 

Senki nem értsen félre, szeretem a gyerekeket, de azért tizennégy-tizenöt évesen nem kéne úgy kinézni, ahogy egy húsz éves modell. Oké egy kis smink, egy szép szoknya, de a centiméter vastagságú vakolat, a vörös rúzs, és a segg fölé érő ruha már sok(k).

-Add Olly-t!-utasítottam Harry-t, miközben leszálltam a buszról. 

Hangos csattanás hallatszott a másik oldalról. Elkaptam a fülemtől a telefont, és a fülemhez kaptam a kezemet. 

-ZOEEEEEEEEE!-hallottam a bátyám hangját. Nem gáz, hogy a managment azt mondta neki, hogy kímélje a hangját, ő mindig így kezdi a telefon beszélgetéseinket. Meg úgy általában mindenféle beszélgetésünket. 

-El tudsz ugrani értem, és haza dobni? Mert hála Harry-nek majdnem megöltek a "rajongói" pusztán a szemükkel.-röhögtem fel kínosan, ugyanis tényleg pár tizenéves miatt szálltam le a buszról. Olly-tól örököltem a logikámat. Ahhoz képest, hogy nem is a rokonom igazából... Jól van, Zoe. Ügyes vagy. 

-Öhm... Hogy is mondjam.... Nem.-vágta rá a srác, de én csak a szememet forgattam.-Hívj egy taxit! Vagy szállj fel a következő buszra!-sorolta a lehetőségeket.

-Inkább küld el Styles-t értem, ha már ilyen kellemes helyzetbe hozott.-vágtam rá, mire csönd lett a vonal másik végén.
-Úton vagyok, Ő felsége!-ordította a háttérből Harry. Na, ezt megkaptam.

Majdnem fél óráig rohadtam a megállóban, mire a gyereknek sikerült oda érnie. Szépen lassan, mondhatni csiga tempóban leparkolt előttem, majd még lassabban lehúzta az ablakot.
A jobb kezét nekitámasztotta a keret sarkába, és kacéran mosolygott:-Kéne egy fuvar, baby?-húzogatta a szemöldökét.
-Ne játszd a fejed, Styles.-ültem be mellé az anyós ülésre.
-Gondoltam ha már így ide rendeltél kajálhatnánk valamit.-lépett rá a gázra, mire én bekötöttem magamat.
-Oké. Te fizetsz.-egyeztem bele az ajánlatba, hisz ebédet mondott, nem randit.
Ahogy bámultam ki az ablakon, Harry folyamatosan nyomta a rizsát mindenféle értelmetlen dologról. Mondjuk lehet, hogy csak nekem tűnt annak, hisz csak egy-egy részét kaptam el.
-Mi az, hogy nem akarsz kijönni a temetőbe?!-ordított anyám velem, miközben az autót kormányozta.
Utáltam azt a helyet, hisz a családom tagjainak a nagy része halott volt, így mindig csak a sírás kerülgetett a sírok között. 
-Sajnálom, de nem akarok a halott nagyszüleim sírja előtt állni kisírt szemekkel!-vágtam rá, és éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyekkel. Már a gondolatától is kirázott a hideg, és egyszerűen nem tehettem róla. 
-Fogsz te még az én sírom előtt állni!-nézett rám dühösen. 
Két nap múlva meghalt. 
Lehunyt szemmel sóhajtottam egyet, és Harry felé fordultam:-Még mindig nem magyaráztad meg.-jelentettem ki fáradtan. Hihetetlenül kába voltam, mint általában. A gyógyszerek átka. Életben tartanak, de három kávé után is úgy érzed magadat, mint a mosott szar.
-Mit?-nézett rám egy pillanatra, majd vissza kapta a tekintetét az útra.
-A lemezt. Miért vetted meg Olly lemezét?-bámultam rá folyamatosan. Magyarázatot követeltem arra az értelmetlen helyzetre.
Harry rám emelte a tekintetét, és vissza bámult rám. Hosszú másodpercekig nézett, mire én kissé oldalra pillantottam. Egy busz jött velünk szemben. A pulzusom az ekebe szökött.
-Hazza!-ordítottam rá a srácra, miközben ő oldalra rántotta a kormányt. Kb. öt centivel húztunk el a busz mellett.
Kikerekedett szemekkel kapkodtam a levegőt, majd Harry-re néztem. Ő is rám pillantott, majd elröhögtük magunkat.
-Ez közel volt!-nevetett jó ízűen, mintha mi sem történt volna.
-Gondolod?-néztem rá kuncogva. Hatalmas vigyor ült ki az arcára, majd összehúzta a szemöldökét.
-Hazza-nak szólítottál!-pillantott rám zavartan, de az előbbiből tanulva visszakapta a tekintetét az útra.
-Stressz helyzet. Felejtsd el.-legyintettem, bár legbelül nagyon zavarba voltam. Ez olyasféle nyelv botlás volt, nem szándékos.
-Nyugodtan hívhatsz így.-mosolygott lágyan. Látszott rajta, hogy tetszik neki a nyelv botlásom.
Tessék Zoe! Félre mondasz két-három betűt, és máris új becenevet adtál egy világsztárnak! Mondjuk, még mindig a Yeti vezet, azzal a különbséggel, hogy az nem nyelv botlás volt, hanem egy üveg Jim Beam.
-Nekem jobban tetszik a Styles.-vontam meg a vállamat.
Miközben leállította a kocsi motorját a parkolóban, rám nézett.-Ha a pláza közepén azt akarod, hogy egy csapat lány ránk támadjon, nyugodtan hívj így.-tette fel a napszemüvegét. A nap ugyan rohadtul nem sütött se a parkolóban, se a plázában, se baj. Mr. Világsztárnak elnézzük.
Ahogy a nagy épület középső szintjén sétáltunk (Harry néha nekem-nekem jött), egyszerre feltűnt, hogy milyen üres minden. Alig tengett pár ember az egyes boltokban, és még a kajáldánkál sem volt sor, ami viszont eléggé meglepett, ugyanis azaz a hely, ahol még egy kóláért is 20 percet kellett várnod.
-Na, mit eszünk? Pizza vagy KFC?-álltam meg a hatalmas kör alakú helység közepén, ahonnan minden ""éttermet"" látni lehetett.
Harry nagy nehezen levette a szemét a telefonja képernyőjéről, és körbe pillantott a kajálákon, majd megvonta a vállát.-Nemtom.-mondta végül.
-Kösz a segítséget, Hazz.-forgattam a szememet, majd elindultam a Pizzázó felé, de mikor visszanéztem Harry még mindig ugyan ott álldogált, a mobiljával a kezében.
Visszacaplattam a sráchoz, és egy egyszerű mozdulattal megfogtam a csuklóját, és a kiszemelt étterem felé kezdtem húzni.
-Tudok menni magamtól is!-szólt rám sértődötten, mire én elengedtem a kezét. Azzal a lendülettel eltaknyolt a padlón.
-Veszem észre.-néztem le rá, majd a fejemmel intettem neki, hogy jöjjön. Nem segítettem fel, hagytam, hogy magától tápászkodjon fel. Ha a telefonját képes naphosszat nyomkodni, akkor fel is bír állni.

Majdnem két órát elcsesztünk a bevásárlóközpontban, csak kajálással. Igen, képes vagyok ennyire lassan enni, ugyanis vagy fél óra volt az, mire kisült az általam választott pizza, és még meg is kellett várni, hogy kissé kihűljön. Szóval így már sokkal barátságosabb az a kettő óra hossza, de egyébként ezt az időt leginkább elbeszéltük.
Harry-nek konkrétan olyan szó fosása volt, hogy az nem igaz. Csak mondta, mondta, és mondta, miközben én szorgalmasan bólogattam/felnevettem/sajnálkoztam.
Ahhoz képest, hogy amit a boltban gondoltam róla, egészen jó fej srácnak tűnt. Úgy értem, egy teljesen normális 19 éves gyerek, kisebb rajongó táborral a háta mögött.
Elmesélte, hogy milyen volt, mikor Párizsba lerohanták őket, az MSG koncertjüket Ed-el, és stb.
Mondjuk a korához képest eléggé sok mindent lerakott arra a bizonyos asztalra, ez semmit nem változtatott azon a tényen, hogy teljesen ugyan olyan volt, mint a legtöbb fiú barátom. Perverz, aranyos, és vicces. Ahogy mondtam, mint egy átlagos 19 éves.
-Nincs kedved bemenni a városba? Lassan úgy is sötétedik.-dobta ki a szemetet a kukába, és visszarakta a tálcákat a helyére.
-Olly aggódni fog... de tudod mit?-néztem rá.-Leszarom.-emeltem fel a kezemet.
 Oké, a pizzán kívül még egy kis pohár sör is lement. Úgy kettő korsó. Vagy volt az öt is?
Harry ott hagyta a pláza parkolójában a kocsit, és elindultunk gyalog a városba. Céltalanul bolyongtunk mindenfele: a parton, a városközpontba, és pár bárba is benéztünk.
Összességében nagyon jól elvoltunk, ugyanis a piától (sajnos, nem sajnos) én is megnyílok, így a mellettem
sétáló srác örömére belőlem is dőlt a szó rendesen.
-...aztán meg Olly ott állt előttem egy szál pöcsben. Hozzátenném, hogy mögöttem egy egész stáb volt, 3 kamerával.-röhögtem, mire Hazza is felnevetett.
A következő pillanatban megállt a sarkon, és körülnézett.-Merre?-pillantott rám kérdőn.
Szépen lassan körbe néztem, majd megvontam a vállamat. Ekkor sikítás, és ordítozás hallatszott mögülünk, mire Harry ijedten kapta oda a tekintetét. Félt, hogy a rajongók észrevették, de a felénk futó három alak közel sem hasonlított rajongókhoz. Inkább három huszonéves srácnak tippeltem volna őket.
-ZOEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!-ismertem fel a felém szaladó Olly szokásos ordítozását.
-Na, emlegetett szamár.-gondoltam.
A srác a rohanásban felszedett lendületével rám vetette magát, és hatalmas taknyoltunk, akárcsak Hazza a plázában. 

2. All on the cover

Hello, üdv, sziasztok! Köszönöm azt a kevéske megtekintést, amit a napokban kaptam, remélem élvezitek a történet olvasását. Jó szórakozást! 
Sarah xx
 ui.: bocsánat, kissé szürke lett a rész. nagyjából minden értelemben...

-Igeeeeen?-húztam meg a magánhangzót, miközben értelmetlenül meredtem az előttem álló srácra, akinek a képére ráfagyott a kisfiús mosolya.-Öhm... Ismerjük egymást?-pislogtam rá értetlenül, miközben megnyaltam az alsó ajkamat.
-Harry vagyok!-mondta szinte kiáltva a boldogságtól, de nekem csak összeszaladt a szemöldököm.
Most vagy dokik nem mondták, hogy a daganatom a memória részemig elért volna, vagy tényleg nem ismerek egy Harry-t sem.
-Bocsi, de nem ismerek Harry-t.-mondtam ki hangosan a gondolatmenetem végét, mire a srác először összehúzta a szemöldökét, majd felröhögött, és a kezét nyújtotta.
-Persze, hisz még nem találkoztunk.-fogta meg a kezemet, és lágyan megszorítva megrázta.-Harry Styles.-vigyorgott. Hogy bír ennyit mosolyogni?!?
Én is megráztam az ő kezét.-Zoe Collins.-mutatkoztam be, bár felesleges volt.
Eléggé össze voltam zavarodva, hisz fogalmam sem volt 1. ki ez a srác? 2. honnan tudja a nevem? 3. miért ilyen helyes?. Szóval volt egy pár megválaszolatlan kérdésem.
-Várjunk.-emeltem fel a kezemet.-Te honnan tudod a nevemet?-pislogtam rá értetlenül, miközben a választ várva az ajkamat harapdáltam.
-Olly jó haverom.-villantotta meg ismét a kacér mosolyát.
Már majdnem a "Ezek a mosolyok görcsös rángások?" kérdést is feltettem, mikor valami leesett. Nem, nem a valóságban, hanem a fejemben: Olly legtöbb """jó"""" barátját vagy ismerem, vagy már beszéltem velük telefonon, mikor a bátyám éppen evett/aludt/a barátnőjét kefélte, szóval a srácnak ez lehet a sokadik hazugsága ez alatt a pár perces beszélgetés alatt.
-Tényleg?-vontam fel a szemöldökömet karba tett kézzel.-Jellemezd Olly-t négy szóban.-adtam fel neki a feladatot, ugyanis a tesóm haverjainak a 99%-a hallotta már ezt a viccemet.
-Fogyatékos yeti két csokival.-mondta büszkén Harry, mire nekem leesett az állam.
Akkor tényleg az igazad mondta.
-És néha kiszoktad egészíteni a 'kalapban' szóval ezt a szép kis szólásodat.-tette hozzá büszke vigyorral a képén.
-Oké, ezt a kört te nyerted Styles.-gondoltam, majd a kezébe nyomtam az albumot.-Arra van a pénztár.-mutattam a hátam mögé, mire Harry elkomorodott.
-Ennyi?-tárta szét a karját kérdőn, nekem pedig összeszaladt a szemöldököm.
-Mit akarsz még? Ingyen csókokat a füled mögé?-értetlenkedtem. Felnevetett a megjegyzésemen, de nem tűnt túlságosan szórakozottnak. Még a nevetésében is komorság volt.
Megvonta a vállát:-Most, hogy így említetted...-vigyorgott kacéran.
-Majd szólok Olly-nak, hogy adjon neked.-vigyorogtam vissza, majd egy csókot küldtem neki a levegőbe, és tovább álltam két sorral.
A pénztár mellett álló kolléganőim (névszerint: Amanda, Lilly és Molly) leesett állal néztek engem. Harry képén is ráfagyott a döbbent mosolya.
-Hát ezt megkaptad drágám.-kuncogtam magamban, miközben tovább rendezgettem a lemezeimet.
Őszintén büszke voltam magamra azért, amiért így bebírtam szólni egy ilyen helyes srácnak. Piros pont Zoe!
-Azért még felhívhatnál!-kiáltott vissza Harry az ajtóból, valami utolsó próbálkozásféleképpen.-Tesódnak meg van a számom!-tette hozzá, de szerintem rögtön meg is bánta.
-Azt gondoltam.-nevettem, mire a srác beleharapott az alsó ajkába, és eltűnt.
Ahogy a CD-ket rendezgettem, szinte teljesen elmélyedtem a gondolataimban, mégis néha meg-meg álltam egy-egy borítót tanulmányozni.
Sok lemez volt már a kezemben, de a legtöbb eléggé sablonos: általában az énekesek vannak rajtuk, egész alakban, vagy csak a fejük, és mellette valami snassz szöveggel a lemez címe. Csak néhány tűnik ki a tömegből, jellegzetes mintáival, és stílusával.
Éppen egy ilyen akadt a kezemben. Egy összetört kocsi, aminek a törött részéből furcsa, színes minták jönnek ki. Hm. Hasonlított a szüleim kocsiára, de meglehet, hogy csak azt képzeltem.
Mindenesetre az aznap esti képek mind örökre a memóriámba égtek: apám halott teste; a mentők; az igazi bátyám, ahogy fogja magát, és összecuccol; Olly fájdalmas arca, miközben próbál nyugtatni... Senkinek nem kívánnám azt a fájdalmat.
-Blake, hova mész?!-sikítottam az emlékeimben a vér szerinti testvérem után.
-El.-mondta kurtán, majd összehúzta a táskáján a cipzárt.-Nem fognak semmit sem a nyakamba sózni.-vágta be maga mögött az ajtót.-Főként nem téged.-nézett rám lesajnálóan, majd a bejárat felé igyekezett. Olly már azon volt, hogy be húz neki, de mit tehetett volna? Ugyan akkor már 20-at töltötte, fele olyan erős sem volt, mint Blake, aki a katonaságnál dolgozott. 
Hallottam ahogy a bátyám bevágja a kocsi ajtót is, majd elhajt.
Ezek voltak az utolsó emlékeim a "család" szóról, de talán nem is baj. Az egyetlen előnye volt annak, hogy nem volt senkim: megtanultam gondoskodni magamról, és azt is, hogy hogyan vigyázzak az életemre, legalább a szüleim kedvéért.
-Zoe!-zökkentett ki Lilly a gondolataimból.-Az a srác az előbb...-kezdte, de én félbeszakítottam.
-Tudom, jól beszóltam neki.-húztam el a számat. Eddig tartott az élvezet. Már meg is bántam.
-Öhm... Tudod, hogy ki volt ő?-pislogott rám a lány, mire nekem összeszaladta szemöldököm.
-Egy helyes srác valahonnan az Egyesült Királyságból.-vonta meg a vállamat, majd gyorsan kiegészítettem:-Egy helyes srác valahonnan az Egyesült Királyságból, aki ismeri Olly-t, és úgy néz ki, hogy futólagosan engem is.-mondtam. Lilly nagyot nyelt.
-Ő Harry Styles volt.-mondta ki a srác nevét, de nem esett le. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel mondani.
Igen Styles volt a gyerek neve. Furcsa név párosítás, de jól cseng. Mi ezzel a baj?
-Éééés?-értetlenkedtem tovább, de Lilly inkább nem mondott semmit, csak kutakodni kezdett a lemezek között.
Eltartott vagy öt percig, mire megtalálta a megfelelő darabot, hisz ő a pénztáros, nincs túl nagy gyakorlata a cím/előadó/kiadó/kiadás éve főszavakból álló keresgélésben.
Végül felmutatott egy CD-t, ami egészen ismerősen festett. Gondolom sokan vették már. Igen, meg van! A sok tini picsa, akik általában bevonultak, és felvásárolták a fél készletünket csak ebből az egy lemezből.
-Ő volt az, nem?-mutatott a kis képre Lilly.
Átlagos borító volt, ahogy mondtam: az előadók valami hülye pózban, és a szöveg egy eléggé furcsa stílussal felírva, de ahogy közelebbről megnéztem a képet, rájöttem, hogy Lilly-nek igaza van. Tényleg Harry volt a bal szélső "előadó".
-Akkor ő most énekes?-szaladt fel a szemöldököm, mire az előttem álló lány bólintott.-És én szépen szólva elküldtem melegebb éghajlatra?-fordítottam el a fejemet a kicsit. Lilly megint bólintott.
-Na. Szép volt Zoe.-dicsértem meg magamat gondolatban.-Ohh. Akkor ezért volt ilyen helyes.-tettem hozzá magamban. Így már minden sokkalta világosabb volt.
Szóval ezért volt olyan biztos abban, hogy ismerem, és ezért lepődött meg annyira, mikor halvány lila gőzöm sem volt, hogy kicsoda is ő. Mondjuk, nem csoda, hogy nem tudtam. Nem bírom a fiú bandákat, ha meg mégis, akkor az tuti a Green Day, vagy a Korn.
Már csak az volt a kérdés, hogy ez most mit változtat a kérdésen: fel hívjam, vagy sem?
Azt hiszem, hogy ez eddig is egyértelmű volt. Nem fogom, bár nem változtat semmit a nyálas fiúbandája azon, hogy helyes, mégsem hívom fel. Hagyom, had könyörögje ki Olly-nál a telefonszámomat, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.

1. More like his sister

Hello, üdv, sziasztok! Gondolom tudjátok ( vagy ha nem, akkor most ismét leírom ), hogy ez nem a legelső történetem. Nagyon sok blogom volt már előzőleg ( X és X ), de a legtöbb nagyjából soha sem jött napvilágra, kivételt képez a fent lévő kettő. Szóval nem először írok fanfic-et, de én (személy szerint) még mindig nem gondolom úgy, hogy ezek elég jók, és mégis megpróbálkozom egy újabb történettel, szóval élvezzétek!
Sarah xx

Szokásomhoz híven az ébresztőórámat nyomkodva terpeszkedtem az ágyamon, miközben minden öt percben megnyomtam a készületéket, tudva, hogy végül úgyis beleunok az óra-nyomkodásban.
Egy utolsót rávágtam a pittyegő szerkezetre, majd nyújtózkodtam egy párat (egy sor ásítással), hogy végleg kizökkenjek az ágyam kényeztető kényelméből.
A következő lépesem az volt, hogy átnyúltam az ébresztőórám felett, kezemmel a könyvemet kerestem, hogy reggeli kezdésnek beleolvassak, de az nem volt ott.
Riadtan pattant ki a szemem, és a kézfejem irányába pillantottam, de ez csak megerősítette az előbbi tapasztalataimat: a könyv tényleg nem volt ott.

-OLLY!-ordítottam a fogadott bátyámnak, ugyanis szinte biztos voltam benne, hogy ő vitte el ismét.
-MI VAN?-ordított vissza a földszintről. Nem zavartattuk magunkat minden esetre.
-HOVA A FENÉBE TETTED A KÖNYVEMET MÁR MEGINT?-kiabáltam vissza.
-Honnan a jó büdös bánatból tudjam, hogy hova raktad a nyomorult könyvedet?-lépett be a szobámba az említett srác. Ugyan péntek volt, és kb. hajnali 6 óra, ő mégis tökéletesen festett, mint mindig. De hát egy énekesnek mindig készen kell lennie, nemde?-Egyáltalán miért rajtam keresed folyton? Fay is elvihette!-vágott vissza sértődötten, és kente az egészet a tesójára.
-Olly, drága. Fay vagy három éve nem lakik itt.-néztem rá fáradtan, mire ő csak legyintett.
-Majd veszek neked másikat.-ivott bele a kávéjába. Látszott rajta, hogy fárasztom a kora reggeli hisztimmel,, de nem nagyon érdekelt.
-De ez dedikált volt.-biggyesztettem le a szám sarkát. A kedvenc John Green könyvem volt, ráadásul akkor írta nekem alá, mikor személyesen találkoztam vele, kb. két éve.
-Nem mindegy? Egyébként is Rákprémium volt. Olyat szinte bárhonnan szerezhetek.-nézett rám értetlenül. Valahol igaza volt, be kellett látnom.-Majd meg lesz... Vagy nem.-vonta meg a vállát, majd hátra hajtott fejjel ki itta az utolsó csepp kávét a Starbucks-os pohárból.
Mindig is lusta volt ahhoz, hogy akármit is csináljon a konyhába, így hát nem csoda, hogy képes elballagni a három utcával arrébb lévő kávézóba azért a két korty keserű cuccért. Igen, ebbe a srácba is nagyon sok logika szorult, de hát ő megteheti, hisz gazdag. Neki meg sem kottyan a napi 1font a kávéért.
Gyors kidobta a papír poharat a kukámba, és tapsolt kettőt.
-Na, egy-kettő. Kelés. Menned kell dolgozni.-mondta, mire én szép lassan felültem az ágyamon.
-Igenis, apu.-ásítottam, mire Olly csak a nyelvét nyújtotta rám. De szép is az élet, ha a fogadott tesóddal élsz.
Felálltam a puha matracról, de abban a pillanatban meg is kellett kapaszkodnom a szekrényem egyik polcában, mert annyira megszédültem.
A fa deszkán sorakozó CD-k, és könyvek zöme dedikált volt. A legtöbb Rákprémium volt, ahogy Olly mondta. Nagyjából mindegyik vagy tőle, vagy az egyik alapítványtól származik, hisz magamtól sosem találkozhattam volna híres emberekkel. Nem tartoztam azok közé a szerencsés emberek közé, akik gazdag családba születnek. Sőt. Mondhatni, hogy a szüleim hihetetlenül szegények voltak, így hát az is hatalmas csoda volt, hogy túléltem a rákot.
Kezeléseket jó ha két havonta egyszer kaptam, miközben hetente kellett volna, mégis túléltem. Az orvosok valahol ezt nevezték csodának, hisz nem adtak 30%-nál több esélyt a felgyógyulásomnak, mégis én álltam ott a szüleim temetésén 15 évesen.
Azt hiszem akkor tanultam meg, hogy milyen könnyen véget érhet az emberek élete. Hogy csak egy szempillantás, és máris alulról szagolod az ibolyát.
-Zoe!-zökkentett ki Olly a gondolataimból.-Jól vagy?-pislogott rám nagy kék szemeivel.
-Igen... öhm... Persze. Mond!-néztem rá kissé zavarodottan.
-Eldobjalak a boltba?-ajánlotta fel, hogy elvisz a boltig, a maga módján, de én csak mosolyogva megráztam a fejemet. Jól esett, hogy gondolt rám (amit általában nem szokott), de nem akartam a terhére lenni.
A srác bólintott, és már el is tűnt az ajtóból.
Komótosan másztam el a fürdőszobáig. A tükörben a szokásos fogadott: kócos, vörös haj... szeplős, nyúzott kép... és a rég nem látott szürke karikáim.
A hajam végéből a sárgás festék még mindig nem jött ki, ami eléggé meglepett, hiszen három hajmosással előbb el kellett volna tűnnie a "kimosható" színezéknek. Hát, ennyit erről.
A arcomra feltettem a szokásos vakolatot, ami elfedte a szeplős képemet, így máris jobban éreztem.
Smink, haj, fogmosás, parfüm, és már kész is voltam. Már csak a ruháim hiányoztak, így vissza vonszoltam magamat a szobámba. A járásomat leginkább egy zombiéhoz tudnám hasonlítani, de ez már meg szokott volt. A parketta a folyosón konkrétan egy vonalba ki volt koptatva a fürdő és a szobám közötti részen.
A karomon ugyanúgy csilingeltek a karkötők, mint bármikor máskor, de már-már fel sem tűntek. Maximum az, amikor nem voltak rajtam. Keresztek, fesztivál/buli belépők, Fay által fűzött darabok... Mindegyik egy-egy emlék a múltamból.
Egyszerű, de mégis csinos szerelést vettem fel, tudván, hogy úgyis pólót kell cserélnem a melóhoz: egy fekete farmer, farkasos póló, és egy kardigán.
A tükörképemet vizsgálgattam, de nem voltam vele meg elégedve. Valami még hiányzott...
-Elmentem.-dugta be a fejét Olly az ajtón. A szokásos fekete kalapja díszelgett a fején, mire én lekaptam azt a helyéről.
-Ezt kölcsön kérem. Köszi. Puszi.-intettem neki, majd rá csuktam az ajtót.
Máris sokkal jobban tetszett a látvány, így felkaptam a hátizsákomat, és elkezdtem belerámolni a cuccaimat.

Maximum tíz percet késtem a munkahelyemről, ami mondhatni új rekord. Heh. Egyre kevesebbet kések. Ez új.
16 éves korom óta dolgozom a kis boltban, szóval több mint három éves, így nekem a késések zömét elnézik. Talán kicsit az ex-rákom miatt is, de ez nem tartozik bele a Rákprémiumba, mivel a rákos emberek általában nem dolgoznak, ami érthető.
A napom ugyanúgy telt, mint máskor. Jöttek-mentek a vevők, ráadásul mindenfélék: bunkók, kedvesek, érdeklődök, pénzesek... Szóval vagy egy 'Köszönöm'-mel köszöntek el, vagy egy 'Mekkora sz*r hely ez, hogy ezmegez nincsen!'. Ez szinte mindennapos volt.
Viszont a történet ott kezdett érdekes lenni, mikor megjelent Olly mostani barátnője.
-Ohh, Zoe, drágám!-szaladt be Sophie az üzlet helységbe. A magassarkúja még a puha szőnyegen is hangosan kopogott, miközben betopogott. A """"füstös"""" sminkje olyan szörnyen sikerült ezúttal, úgy nézett ki, mint egy panda, de sebaj. Neki ezt elnézzük.
-Na, megint kezdődik.-gondoltam, és felkaptam egy újabb köteg albumot.
-Sophie, szia!-erőltettem széles mosolyt a megfáradt arcomra. Meg kell mondjam: nehezemre esett mosolyogni, főként erre a kikent plasztikcicára. De hát, Olly tudja. Nem az én ízlésem.
Tovább pakolásztam a CD-ket, miközben próbáltam Sophie-ra is figyelni.
-Juj, tudod most leárazás van a plázában, és gondoltam elmehetnénk. Olly úgyis adott egy kis költő pénzt, és hát, tudod, nem szeretek egyedül vásárolgatni, így jól jönne mellém a legeslegjobb barinőm.-vigyorgott (vagy inkább vicsorgott) a mellettem álló lány, mire én összehúzott szemöldökkel raktam le az utolsó albumot.
Nem voltam benne teljesen biztos, hogy van olyan szó összetétel, amit az imént használt, de nem is izgattam magam rajta sokáig.
-Öhm... Amint látod dolgozom.-böktem a lemezekre, de a csaj csak értetlenül pislogott.
-Hát, akkor hagyd abba...?-értetlenkedett széttárt kézzel, mire én hallottam, hogy a mögöttem lévő kollégáim próbálják elfojtani a röhögésüket.
-Sophie, ez... Ez nem így működik...-fogtam a fejemet.-Majd valamikor máskor, oké?-próbáltam elküldeni finoman. Szerencsém volt: megértette, hogy nem érek rá.
-Akkor majd hívlak, okcsi?-vigyorgott, mire én bólintottam, így végre kióhajtott topogni az üzletből, de úgy, hogy majdnem fellökött egy éppen befelé igyekező srácot.
-Ha még tudna járni azokban a förtelmes cipőkben...-néztem utána, miközben a halántékomat masszíroztam, és az előttem lévő polcon megtámasztottam a könyökömet.
Valahogy így próbáltam túl tenni magamat az előbb ért Sophie vs. IQ traumámon, de nem nagy sikerült.
-Öhm, hello!-hallottam egy srác hangját, mire felkaptam a fejemet.
Egy hozzám hasonló korú fiú állt mellettem, és kissé zavartnak tűnt. Barna, göndör fürtjeit egy amerikai zászló mintás pántszerűség fogta hátra. Kacér fél mosolyt villantott, mire én enyhén zavarba jöttem.
-Izé... Segíthetek?-próbáltam visszazökkenni a valóságba, ugyanis amiatt a mosoly miatt kissé elkalandoztam.
-Ami azt illeti igen.-mondta. Mély hangja volt, de mégis cirógató.-Ezt a lemezt keresem. Itt kapható?-nyomott a kezembe egy papír darabot. Olly Murs - Riht Place Right Time olvastam magamban, mire okvetlenül is felnevettem. Persze, hogy én fogom ki magamnak az olyan pasikat, akik a bátyám zenéjét hallgatják.
-Igen.-bólogattam mosolyogva, majd két sorral arrább léptem, és elkezdtem keresni a bátyám lemezét.-Barátnőnek lesz?-húztam elő a sok lemez közül azt, amelyiket kerestem.
Legbelül reménykedtem, hogy nem ő hallgatja, hisz igen, srácok is szokták venni Olly lemezét, de akkor általában barátnőnek, vagy lány barátnak, és lesz valamilyen alkalomra.
-Nem... Ami azt illeti magának az énekesnek.-mosolygott a gyerek is. Mindenféle verziót vártam, de erre a válaszra pont nem számítottam.
-Már bocsánat a kíváncsiskodásomért, de mégis miért vennéd meg valakinek a saját albumát?-szegeztem neki a kérdést, hisz ennek valahogy semmi értelme nem volt.
A srác pár másodpercig gondolkodott, hogy elmondja e választ, vagy hagyja, hogy halálom napjáig azon törjem a fejemet, hogy miért akarja megvenni a bátyámnak a saját lemezét, de végül csak elárulta a nagy tervét:-A srácnak születésnapja lesz nem sokára, és kell az ajándékhoz.-magyarázta, de ez nekem kissé sántított, ugyanis október közepe volt.
-Olly-nak májusban van a születésnapja.-vigyorogtam ördögien.-Na erre mit lépsz, kis anyám?-gondoltam magamban, mire a srác megnyalta az alsó ajkát.
Kuncogott, miközben kisfiús mosoly ült ki a képére.-Rajongó?-húzta fel a szemöldökét, de az aranyos vigyora nem tűnt el.
-Inkább úgy mondanám, hogy a húga.-tettem csípőre az egyik kezemet, a másikkal pedig a pultnak támaszkodtam, de őszintén megmondom: halvány lila ötletem sincs, hogy hogy nem omlott össze az a rozoga fa tákolmány.
-Te vagy Zoella?-ült ki döbbent vigyor a fiú arcára.