9. All the pretty lies

Hello, üdv, sziasztok! Gondolom komikat eszembe se jusson kérni, mert úgysem fogtok véleményt mondani, de azért ismét megpróbálkozunk vele! Véleményeket kérnék szépen! 
Sarah. xx






Harry az nap egész este ott volt. Beszélgettünk, történeteket meséltünk egymásnak... Boldog voltam. Időtlen idők óta először őszintén boldog voltam.
Valamikor dél körül mehetett el, már nem is tudom pontosan mikor, annyira fáradtnak éreztem magamat, pedig nem egyszer fordult elő, hogy virrasztottam.
Az nap volt a szokásos rutin vizsgálatom. Nem mondtam el neki, hogy megyek, direkt. Nem akartam, hogy aggódjon értem, így a kedvemért Olly is hazudott. Azt mondta neki, hogy privát koncertje lesz. Ismét hazudott azért, hogy nekem segítsen.
-Zoe, gyere!-állt meg a bátyám a bejárati ajtónál, miközben én még bevettem az utolsó gyógyszereket. A fejem eszméletlen hasogatott, de ezt betudtam a fáradtságnak.
-Jövök, már. Jövök.-kaptam fel a táskámat, és ki siettem az előtérbe.
-Minden oké?-nézett rám aggódva, de én csak bólintottam.
Mindig is titkoltam mások elöl, hogy ha fájt valamim, vagy ha bármilyen bajom volt. Egyszerűen nem akartam, hogy lássák, ahogy szenvedek. Nem akartam, hogy töröttnek lássanak.
Beszálltunk a kocsiba, és egyenesen a kórházba mentünk. Az ottani ápolók, orvosok, és néhány sűrűn látott beteg már jól ismert, így szinte vigyorogva köszöntöttek.
Nagyon jól ismertük Olly-val a járást, így a tudtuk merre találjuk az orvosomat.
-Mr. Perez?-kopogtam az ajtón, miközben óvatosan benyitottam. A férfi először meglepetten nézett fel a papírjaiból, de amint észrevette, hogy én állok a küszöbön, rögtön hatalmas, őszinte vigyor ült ki az arcára.
-Zoella! Gyere be, drágám!-pattant fel rögtön.-Látom Mr. Murs-t is elrángatta magával.-lépett Olly elé, miközben a kezét nyújtotta felé. Eléggé szórakozott fickó volt.
-Még mindig Olly, uram.-vigyorgott a bátyám, de a férfi csak felnevetett.
-Mi járatban erre, drágáim?-nézett rám, továbbra is vigyorogva. Mintha a képére fagyott volna a mosolya.
-Csak a rutin kivizsgálás.-legyintettem.
Bólintott. Nagyon jól tudta, hogy ez mit jelentett: vér, tűk, kontraszt anyagok, stb. A legkellemesebb ezek közül mindig is a vérvétel volt, hisz akkor nem kellett ilyen hülye cuccokba befeküdnöm. Meg hát, nekem már a tű meg sem kottyant.

Olly mindig is ideges volt az ilyen vizsgálatoknál, hisz félt attól, hogy az orvos rossz hírrel fog elénk állni, de engem különösebben soha nem érdekelt. Tudtam mennyit ér az életem, és bármikor kész voltam itt hagyni ezt a nyomorult világot.
Miközben a szobák között sétálgattam, be-be pillantottam az ágyakra, ismerős arcok után kutatva. Láttam a kis Cher-t, akit szintén agydaganattal kezeltek már pár egy jó ideje. Idén töltötte be a hat évet, de még az óvodát sem járta ki. Ha jobban belegondolok, semmit nem járt ki, hisz a fél életét abban a nyomorult kórteremben töltötte.
Ahogy tovább haladtam a folyosón, úgy a szobákban fekvő beteg életkora egyre nőtt, ami nem volt meglepő. Mindig is egy szobába rakták a nagyjából egy korú betegeket, így szépen sorba is rendezték őket.
-Zoe?-szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül. Meglepetten pördültem meg a tengelyem körül, mire Jamie-vel találtam magamat szemben.
-Te meg mit keresel itt?-pislogtam rá nagyokat.
Ő ugyan olyan értetlen volt, akárcsak én.-TE mit keresel itt?-kérdezett vissza.
A jobb kezével a bal felkarját fogta. Egy kis géz darabot tartott, ami azt jelentette, hogy vért vettek tőle.
-Rutinvizsgálat.-mondtam egyszerűen.-Te?-vontam fel a szemöldökömet.
-Szintén.-mondta, miközben beleharapott az alsó ajkába.
-Várjunk, neked miért kellene rutinvizsgálatra jönnöd?-lepődtem meg.-Valami baj van?-rémültem meg.
Vicces, hogy az ő életét jobban féltettem, mint a sajátomat. Ez betudható annak, hogy mindig is jobban érdekelt mások problémája, mint a sajátom. Jobban érdekelt az, hogy más haldoklik, mint az, hogy én haldoklom.
-Nincs.-vágta rá.-Most már legalábbis nincs.-tette hozzá gyorsan. A válasza eléggé meglepett, de a srác mosolygott. Ugyanúgy nem érdekelte ez az egész, akárcsak engem.
-Nincs kedved dumálni egy kávé mellett?-intettem a fejemmel a folyosó végén lévő büfére, mire Jamie bólintott.

-Agydaganat?-kerekedett el a szemem, miközben a szőke srác csak vállat vont. Teljesen nyugodtnak tűnt, majdnem annyira, mint mikor én velem közölték, hogy meg fogok halni.
-Aham.-kortyolt bele a kávéjába. Szőke tincsei most is belelógtak a mély kék szemébe, de nem vette a fáradtságot, hogy a füle mögé tűrje őket.-Gondolom te is emiatt rohadsz itt ezen a szép délutánon.-tette le a papír poharat az asztalra, úgy, hogy fel sem nézett rám. A pohár alján lévő löttyöt bámulta.
-Honnan tudtad?-kerestem a tekintetét, de csak nem akart rám nézni.
Halkan kacagott fel, miközben megrázta a fejét.-Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen undorítóan hosszú cikkeket írnak rólad a neten.-emelte rám a tekintetét végül.-Ugye tudod, hogy Styles apró darabokra fogja törni a szívecskédet?
-Mit tudsz te ugyan Harry Styles-ról?-meredtem rá dühösen.
-Pont eleget.-mondta.-Egyik ismerősöm randizott vele egy időben. Randizott.-nevetett fel.-Konkrétan fél évig együtt laktak. Eléggé érdekes dolgokat mesélt, miután Styles egyszerűen egy 'tűnj innen te hisztis kurva' mondattal kidobta a lakásából. A csaj kb. semmit nem csinált, egyszerűen megjegyezte, hogy sűrűbben takaríthatna Harry barátunk.-mesélte. Nem akartam hinni a fülemnek. Harry soha nem csinálna ilyet.-Csak megakar fektetni, Zoe! Nem tűnik fel?-bámult rám kérdőn. Nem fogok hinni neki.-Nem tűnik fel, hogy milyen kedves, és aranyos veled? Hm?
-Nem hiszek neked, Jamie. Sajnálom.-ráztam a fejemet, és tényleg nagyon azon voltam, hogy elfelejtsem az imént hallottakat. Tényleg azon voltam, hogy ne higgyek az előttem ülő srácnak.
-Ohhh.-esett le neki végül.-Csak nem szerettél bele, bogaram?-döntötte kicsit oldalra a fejét.
Az asztalt bámultam, miközben kínosan beleharaptam az ajkamba.
-Halljam! Beleszerettél Mr. Nagyképűbe?-vigyorgott Jamie, mire én az asztalra csaptam mérgemben.
-Igen, Jamie Lewis, beleszerettem Harry Styles-ba!-ordítottam rá, és nagyon nem érdekelt, hogy hány ember fordult akkor felénk.-És rohadtul nem fogom engedni, hogy közénk állj!-álltam fel, és szépen faképnél hagytam a srácot. Még hallottam, ahogy felröhög, mikor befordultam a kórtermeknél, de nem néztem vissza. Nem érdekelt. Legalábbis próbáltam úgy tenni.
Egyenesen Olly-hoz sétáltam, aki még mindig a fejét fogva ült az egyik széken. Nagyon idegesnek tűnt, pedig alapvetően egy nyugodt ember.
-Hé!-érintettem meg lágyan a vállát, mire felnézett rám.-Minden rendben van velem, oké? Te is tudod.-mosolyogtam rá. Olly arcán is halvány mosoly jelent meg, majd egy puszit nyomva az arcomra átölelt.
-Vicces, hogy te mindig ilyen nyugodt vagy ilyenkor.-jegyezte meg, miközben én lehuppantam mellé.
Tudom mennyit ér az életem, Olly, és az nem sok.-válaszoltam magamban, de hangosan nem mondtam ki. Most az egyszer nem akartam a temetésemről vitát nyitni.
-Tudod jól, hogy nem vagyok az az idegeskedő típus.-vigyorogtam. Szinte rutinos voltam az ilyen röpke hazugságokban. Nagyon jól tudtam, hogy mit kell mondani a másiknak, hogy ne gyanakodjon.
-De akkor is.-értetlenkedett a bátyám.-Zoe, az életed múlhat ezen a diagnózison, de te mégis vigyorogva kávézgatsz a haveroddal!-mutatott a büfé felé.
-Olly, nyugalom.-nyugtattam a srácot. Hihetetlen, hogy ennyire képes felhúzni magát az én nyugodtságomon.
Miközben Olly hátát simogattam, egy ismerős arc lépett elő a rendelőből. Victoria, a régi nővérem. Újabban ő Perez asszisztense, de mikor befeküdtem pár hónapra, engem ápolt.
-Zoe!-nézett rám halvány mosollyal az arcán. Általában nagyon megörül nekem, de most valami nem volt rendjén. Ez a mosoly valahogy kevésnek, és kissé szomorkásnak bizonyult ehhez a kedves nőhöz.
-Tudnak már valami jó hírt mondani, Victoria?-pattant fel Olly villámsebesen, de Victoria csak az ajkába harapott. Ez sosem volt jó jel.
-Jöjjenek be, kérem!-intett az ajtó felé.
Találkozott a tekintetem Olly-éval, miközben felálltam. Az aggodalom, és a félelem keveréke sugárzott az általában nyugodt szempárból. Rossz volt így látni Olly-t.
Perez az asztalánál ült. A szemüvege mögül nagyban vizslatta a papírjaimat, de ahogy beléptünk a szűk szobába, rögtön felkapta a tekintetét.
-Zoe, drágám! Hogy érzed magad?-nézett rám kedvesen, mire én vállat vontam. Még ekkor sem érdekelt, hogy megtudjam: meddig fogok élni?
-Kissé fáj a fejem, de nem aludtam túl sokat az éjszaka.-vágtam rá kurtán, hisz ez volt minden ami orvosilag bajom volt. Ha nem orvos kérdezte volna meg, akkor is ezt válaszoltam volna, hisz senkinek nem nyögtem volna ki, hogy 'Éppen most beszéltem az egyik haverommal, aki azt mondta, hogy a szerelmem csak megakar dugni. De amúgy jól vagyok, köszi.'. Nálam természetes volt, hogy ezt mind magamba fojtom, aztán egyszer csak sírás formájában elő törik belőlem.
-És mond, mióta fáj a fejed?-nézett rám továbbra is, de a kedvesség eltűnt a tekintetéből. Helyette a komor, dokiféle méregetés vette át a helyét.
Ha jobban belegondoltam, akkoriban többször is előjött a fejfájásom, de mindig betudtam valaminek. Pia, nem hat a gyógyszer, fáradtság... Ami éppen volt.
-Mindig is fejfájós voltam. Főként miközben kezeltek. Meg mikor kiderült, hogy...-mondtam, de a hangom elakadt.-Doki, ugye nem...?-A vér megfagyott az ereimben, miközben a választ vártam. Szintén óráknak tűnt az a pár pillanat, amíg Perez felállt, elém lépett, és átnyújtotta nekem a CT képet.
Ugyan azt láttam, mint 10 évvel ezelőtt. A fejemben ismét feltűnt az a jól ismert szürke folt. Az, amely évekkel ezelőtt megkeserítette az életemet. A rák.

8½. Story of her life

Hello, üdv, sziasztok! Ugyan nem gyűlt ki a két komment (miért vagytok ilyen hihetetlenül makacsok?!), de szeretetem jeléül itt az új rész! Remélem örültök! Jó olvasást! 

Sarah. xx

Harry szemszöge

Hajnali kettő lehetett, mikor odaértem Olly-ék házához. Fáradt voltam, teljesen kimerültem az egész heti próbákban, de nem érdekelt: látnom kellett Zoe-t. Hihetetlenül hiányzott. 

Ahogy kiszálltam a taxiból, rögtön meg torpantam az ajtó előtt. Nem akartam csak úgy becsöngetni, hisz biztosan aludtak már. Főként Olly, akinek másnap koncertje volt. Így hát küldtem Zoe-nak egy SMS-t.

Direkt hülye becenéven szólítottam meg a lányt, hisz mindig is utálta ha Olly becézi. Gondoltam tőlem sem fogja elfogadni, és ez így is lett. 

Sejtettem, hogy felébresztettem, de direkt nem kértem bocsánatot. Látni akartam, bármilyen áron. 

"Akkor feljöhetek?" írtam neki végül, mire csak azt hallottam, hogy az ablaka kinyílik. Mosolyogva pillantottam fel a telefonomra. Kócosan, és fáradtan nézett le rám. 

-Akkor beengedsz?-mosolyogtam boldogan, de ő csak az ablak párkányra mutatott:-Mássz fel, Hazz.

Na ezt végképp nem tudtam hova tenni. Komolyan azt akarja, hogy felmásszak hozzá? Mire találták ki a bejárati ajtót, drága Zoella?

-Legyen.-vontam meg a vállát, majd átugrottam a kerítésen, és egyenesen az ablaka alá léptem. 

Maximum kettő-három méter magasan lehetett az párkánya, ami nem volt egy nagy távolság. Legalábbis számomra nem. Az alatta lévő ablakhoz léptem, és először arra tápászkodtam fel, remélve, hogy nem törik össze alattam. 

Végül alig pár perc alatt felértem Zoe-hoz, anélkül, hogy leszakadt volna valami a ház oldaláról. Na. Milyen jó vagyok.

-Most már bejöhetek?-mosolyogtam rá. Zoe arca teljesen ellágyult, mintha nem is zavarná, hogy felkeltettem. Bólintott, hogy bejöhetek. 

Vörös hajtincsei rakoncátlanul hullottak az arcába. Szeplői még a sötétben is kirajzolódtak a tökéletes bőrén, és a gyönyörű kék szemei csak úgy csillogtak. Még így is tökéletesen nézett ki. 

-Harry, nem kéne beleesni még egy olyan lányba, aki úgy is egy hónap után dobni fog.-emlékeztettem magamat, de hiába. A látványa teljesen megszédített.

Elállt az ablak elől, és engedte, hogy bemenjek. Szinte fel sem tűnt a hatalmas kupi, egészen addig, amíg le nem lépve a párkányról, meg nem csúsztam valamin. Mintha ezt Zoe előre látta volna, megindult felém, hogy segítsen, de ez nem teljesen így alakult. 

Elvesztettem az egyensúlyomat, és kifordultam alólam a lábam, Zoe pedig a pólómba kapaszkodva egyenesen rám esett. Nagyot puffanva értünk földet. Én feküdtem alul, a lány meg közvetlen felettem. Szinte rajtam ült. 

-Szóval te így csinálod?-kuncogtam.-Meg mondod a pasiknak, hogy másszanak fel, aztán szó szerint letepered őket?-néztem fel rá kérdőn. Két kezével a fejem mellett támasztotta magát, hogy ne feküdjön teljesen rajtam. Éreztem a leheletét az arcomon. 

-A legtöbben nem másztak fel.-húzta el a száját.-Igazából te vagy az első.-mondta végül, mire nekem össze szaladt a szemöldököm. 

-Senki sem mászott fel egy ilyen gyönyörűségért?-néztem rá szomorúan, de ő csak felnevetett. Nem hitte el, hogy szép. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem. 

-Ohh, fogd be, Styles!-mosolygott vidáman, majd ajkaival letámadott.

Lágyan, és bátran csókolt. A legtöbb lány mindig félt a csalódástól, és ezt a csókjukon is érezni lehetett, de Zoe más volt. Nagyjából mindenben. Magabiztos, vadabb lány volt. Ahogy Olly-tól tudtam, nagyon önfejű, és makacs tudott lenni, de velem valahogy másképp viselkedett. 

-Ezt eltűrném egész éjszaka.-vigyorogtam, mikor elhúzódott tőlem, de válasz helyett csak egy nyelvnyújtást kaptam.-Hogy aludtál?-néztem rá kedvesen, miközben felültem. Ő is hasonlóképpen tett: törökülésbe elhelyezkedett velem szemben. 

-Pocsékul, mivel felkeltettél.-játszotta a sértődöttet.
Közelebb húzódtam hozzá, és elkezdtem puszilgatni az arcát, meg a nyakát, hogy megenyhüljön. 

-Sajnálom, de csak most volt időm.-suttogtam.-És már nem bírtam nélküled.-tettem hozzá akaratlanul, mire ő rám kapta a tekintetét. 

Másodpercekig csak engem bámult, teljesen üres tekintettel, aztán az ölébe ejtett kezét kezdte tanulmányozni. Volt valami a szemében. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság. 

-Minden rendben?-kerestem a tekintetét, hisz nem nagyon tudtam hova tenni, hogy így hirtelen elkámpicsorodott.-Zoe, te sírsz?-kérdeztem rémülten. Gyűlöltem, mikor egy lány sírt, hisz nem tudtam hogyan kezelni. 

-Nem.-rázta a fejét, és durván letörölte a könnyeket az arcáról. Mindig is erősnek mutatta magát, de belül törött volt, és ez most nagyon látszott rajta. Erős akart lenni, de nem tudott. Eltörött a mécses.-Csak bele ment valami a szemembe.-tette hozzá szipogva. 

-Micsoda?

-Egy emlék.-mosolygott szomorúan, majd a fejét a mellkasomnak támasztott. Óvatosan öleltem át a hátát, miközben ő suttogva hozzá tette:-Jó, hogy itt vagy.

Egy puszit nyomta a feje búbjára. A hajának kellemes, barackos illata volt. Szinte cirógatott. 

-Zoe, mi a baj?-szegeztem neki lehető legkedvesebben a kérdést, bár legbelül nagyon jól tudtam, hogy mi bántja.

Erőt vett magán, és felegyenesedett. Kérdőn nézett rám, miközben feltette a kérdést:-Mennyit tudsz Olly-tól?

Az ajkamba haraptam. Tudta, hogy Olly mesélt nekem. Tudta jól, hogy sejtem mi a probléma forrása. 

-A te szádból szeretném hallani. Nem a testvéredéből.-mondtam végül, mert ezt találtam a legjobb válasznak. Nem számított, hogy mit mesélt nekem a bátyja: az ő tőle akartam hallani a történetét. Nem mástól.

Így hát belekezdett. Elmondta, hogy hol, és mikor született. Hogy kik a szülei. Mindent elmesélt. A betegségétől kezdve, hogy hogyan találkoztak Olly-val. Mindent. Én pedig csak csöndben hallgattam, és végig őt néztem. 

Néztem, ahogy beszél, beszél és beszél. Egy-egy résznél újabb könnycsepp tűnt fel a szeme sarkába, de rögtön le is törölte.

Elkezdett bízni bennem. Elmesélte az egész életét, és ez annak a jele volt, hogy elkezdett bízni bennem. Olly direkt figyelmeztetett, hogy nehezen fog megbízni bennem, hisz teljesen bizalmatlan az emberekkel. Az okát nem említette, de ahogy leszűrtem a történetéből, Blake miatt. Sokat jelentett neki a testvére, és nagy űrt hagyott maga után. 

-Nagyjából ennyi. Ennyit ér az életem.-mondta végül, de én egy szót sem tudtam ki nyögni. Csak rezzenéstelen arccal bámultam rá, és gondolkodtam. 

Az a lány, aki ott ült előttem, akit millió darabra törtek az emberek, képes volt őszintén mosolyogni azon a szombati napon, mikor megkértem, hogy legyen a barátnőm. Az ilyen emberek az igazi túlélők. 

-Nem akarom, hogy sajnálj.-kezdte.-Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj. Azért mondtam el, mert tudnod kell, hogy milyen emberbe szeretsz bele.-magyarázta.-Feltéve ha belém szeretsz, egy ilyen lányba...

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy igenis belé szerettem. Sajnos, nem sajnos, beleestem egy ilyen lehetetlen lányba. 

A felismeréstől egyszerűen nem bírtam továbbra sem megszólalni. A szívem vadult vert, és már a számra álltak a szavak, még sem jött ki rajta egy hang sem. 

-Mondj valamit, kérlek!-könyörgött. Látszott a szemében, hogy fél, hogy ott hagyom emiatt. 

-Most a legtöbb ember azt mondaná, hogy sajnálom, de mivel megkértél, hogy ne mondjam, így hát nem fogom.-kezdtem, miközben továbbra is őt néztem. Egy pillanatra sem vettem le róla a tekintetem.-Egyébként meg, meg kell mondanom: szerintem nem is sajnálom.-tettem hozzá, mire a lány szemöldöke összeszaladt. Nem tudta hova tenni a megjegyzésemet.-Ha mind ez nem történik meg, talán soha nem ismerlek meg. Talán soha nem mentem volna be abba a teljesen átlagos zene boltba. Talán soha nem mentem volna pont oda hozzád. És talán soha nem lettem volna ott azon a szombat reggelen a nappaliba.-fejeztem be mosolyogva. 

Újabb szívből jövő mosoly ült ki az arcára, egy hét alatt másodjára.

-Kimondhatom?-nézett rám vigyorogva.

Nagyon jól tudtam, hogy mit akar kimondani, így bólintottam.-Mond.

-Szeretlek.-mosolygott továbbra is. 

Látszott rajta, hogy boldog. Őszintén boldog.

8. Story of my life

Hello, üdv, sziasztok! Sajnálom, hogy ilyet kell kérjek tőletek, de eddig összesen két embertől kaptam visszajelzést, pedig tudom, hogy ennél többet olvassátok a blogot. Úgyhogy innentől kezdve be lesz vezetve a "két komment, és új rész" című történet. Tényleg sajnálom. 
Sarah. xx





Hajnali kettő lehetett, mikor már nagyban aludtam. Ritka, mikor három óránál hamarabb fekszek le, de hosszú hetem volt. Harry-t utoljára múlt hét szombaton láttam, mikor is megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Természetesen igent mondtam, de azóta fel sem sikerült hívnia, csak a szokásos 'sok dolgom van, puszi' szöveget lökte.
Csak azt nem értettem, hogy hogy voltam képes belezúgni egy olyan srácba, aki egy ilyen átlagos lánynak, mint én, elérhetetlen, és mégis ez a fiú volt ott velem aznap este.

A telefonom ébresztett fel az álmok világából. Halk csipogás járta át az egész szobát, mire én ásítva átfordultam a másik oldalamra, hogy megnézzem kinek hiányzok ilyenkor.
Önnek egy új üzenete érkezett. - írta a készülék. Hunyorogva oldottam fel a képernyő zárat, de természetesen sejtettem, hogy ki hiányol.
Harry volt az. "Alszol már, hercegnő?"
Én: "Hála neked most már nem, Styles. És ne hívj így."
Harry: "Úgy hívlak, ahogy akarlak, hercegnő."
Én: "Legalább akkor lehetne ennyi bőr a képeden, hogy hozzám vágsz egy 'bocsit' amiért ilyenkor zaklatod az újdonsült barátnőd. Ráadásul egy hete nem láttalak."
Harry: "Az igazság az, hogy egyáltalán nem sajnálom egyiket sem. Feljöhetek?"
Én: "Nincs 69, Styles. Most úgy teszek mintha be lennék rád rágva. Meg egyébként is. Túl kicsi vagy."
Harry: "Nem tudom mi az a 69, hercegnő."
Én: "Játszod itt a szerény vadállatot nekem."
Harry: "Akkor feljöhetek?"
Erre már nem is válaszoltam, hanem csak kikeltem az ágyból. Kinyitottam az ablakomat, és lenéztem. Harry a ház előtt állt, a telefonjával a kezében. Az ablak nyílásának a hangjára azonban felém pillantott.
-Akkor beengedsz?-vigyorgott jó ízűen.
-Mássz fel, Hazz.-mutattam az ablakpárkányra. Harry pár másodpercig értetlenül meredt rám, majd felröhögött.
-Legyen.-vonta meg a vállát, majd átugrott a kerítésen.
Először az alattam lévő ablak párkányára mászott fel. Óvatos volt, ügyelt arra, hogy jó helyre tegye a lábát. Lassan, de maga biztosan haladt felfelé az apró mélyedésekbe kapaszkodva. Végül alig négy perc alatt az én ablakpárkányomon vigyorgott.
-Most már bejöhetek?-mosolygott rám, mire én csak bólintottam. Elálltam az ablaktól, és engedtem, hogy bemásszon a szobába, csak egy baj volt ezzel: nem volt túl nagy rend, így Harry kapásból rálépett valami zacskó félére. Ez magában még rendben is lenne, hogy ha én nem indultam volna meg felé, hogy meg fogjam, nehogy pofára essen. Csak hogy elszámítottam magamat, és én estem rá. Hazza háta hatalmasat puffant az éjszakai csendben, de nevetett, így tudtam, hogy minden rendben van.
-Szóval te így csinálod?-kuncogott.-Meg mondod a pasiknak, hogy másszanak fel, aztán szó szerint letepered őket?-nézett fel rám kérdőn. Két kezemmel a feje mellett támasztottam magamat. Olyan szédítően nézett ki, hogy azt hittem ott esek össze.
-A legtöbben nem másztak fel.-húztam el a számat.-Igazából te vagy az első.-vallottam be végül. Ezzel a megjegyzésemmel Harry-t kissé megleptem.
-Senki sem mászott fel egy ilyen gyönyörűségért?-nézett rám szomorúan, mire én csak elnevettem magamat.
-Ohh, fogd be, Styles!-mosolyogtam boldogan, majd ajkaimat az övéire nyomtam.
Soha nem hittem el senkinek, hogy szép vagyok. Mindig is hihetetlenül önfejű, és makacs voltam. Olly sokszor mondogatta, hogy gyönyörű vagyok, meg a régebbi """pasijaim""" is, de a szüleim egyszer sem mondták. Anyámtól egyszer nem pazarolta rám a 'gyönyörű', de még a 'szép' jelzőt sem.
Mindenesetre Harry volt az az ember, akinek elhittem. Az a tökéletes ember, akinek elhittem volna bármit.
Ajaki egyre puhábbak lettek enyéim alatt, miközben újabb csókot leheltem a szájára. Nyelve lágyan érintette az alsó ajkamat, amibe teljesen beleborzongtam.
-Ezt eltűrném egész éjszaka.-vigyorgott, mikor elhúzódtam. Harry megjegyzését csak egy nyelv nyújtással nyugtáztam, majd lekászálódtam róla.-Hogy aludtál?-nézett rám kedvesen, miközben felült. Én is így tettem: török ülésbe telepedtem le egy fél méterre tőle.
-Pocsékul, mivel felkeltettél.-duzzogtam látványosan, de Harry csak közelebb húzódott hozzám. A nyakamat, és az arcomat puszilgatta.
-Sajnálom, de csak most volt időm.-suttogta.-És már nem bírtam nélküled.-tette hozzá, mire én felé fordultam.
Szemei még a sötétségben is csillogtak, viszont a zöldes színűk inkább feketének tűnt. Apám szemének volt ilyen színe. Vagyis nem igaz. Az ő szemei sötét kékek voltak, de az idegességtől mindig szinte feketének tűntek. Főként mikor mérges volt rám, és ordítozott.
-Minden rendben?-kereste a tekintetemet Harry, miután én az emlékek zömében elkezdtem az ölembe ejtett kezeimet tanulmányozni.-Zoe, te sírsz?-kérdezte rémülten.
-Nem.-ráztam a fejemet, miközben letöröltem a könnycseppet az arcomról.-Csak bele ment valami a szemembe.-tettem hozzá szipogva.
-Micsoda?-pislogott aggódva.
-Egy emlék.-mosolyodtam el szomorúan, miközben a fejemet a mellkasának támasztottam.-Jó, hogy itt vagy.-suttogtam, mire ő csak egy puszit nyomott a fejem búbjára.
-Zoe, mi a baj?-simogatta a hajamat. Nagy nehezen felegyenesedtem, és kisöpörtem az arcomból a vörös tincseket.
-Mennyit tudsz Olly-tól?-néztem rá kérdőn, mire ő az ajkába harapott. Eleget tudott ahhoz, hogy magától is megfejtse a problémámat.
-A te szádból szeretném hallani. Nem a testvéredéből.-mondta egy fél perc hallgatás után. Bólintottam.
-Akkor kezdjük az elejétől.-tűrtem be a kósza tincseket a fülem mögé.-Witham-ben születtem, '91-ben február 28-én. A szüleim Matthew Collins, és Stephany Wernt. Witham-ben éltem, egészen 15 éves koromig. Olly-ék a szomszédban laktak, innen született a több mint 19 éves barátságunk, ami később testvéri viszonyba ment át.
12 évesen diagnosztizáltak agydaganattal. Onnantól kezdve az egész életem megváltozott. Sorra jártam az orvosokat, új gyógyszereket teszteltek rajtam, hisz az volt csak ingyen, nekünk meg nem volt pénzünk a drágábbakra, amikről tudták, hogy hasznosak.
Szóval kísérleti patkány lettem, de ritkán kaptam meg a kezeléseket, így az orvosok nem adtak sok esélyt a gyógyulásomra. Én viszont a 15 születésnapomra mégis meggyógyultam. Az orvosok valahol ezt nevezték 'csodának', de igazából ők sem tudják, hogy ez hogyan történt.
Egy vér szerinti bátyám van, Blake Collins, aki akkor hagyott el, mikor a szüleim meghaltak, hét évvel ezelőtt. Anyáék egy autóbalesetben haltak meg, de eléggé zavaros volt a történet. Sok minden történt azon az estén, és a nagyja ki is esett.-Újabb könnycseppet töröltem le az arcomról, majd folytattam:-Mindenesetre Olly szülei befogadtak, és saját lányukként neveltek, három éven keresztül. Aztán mikor Olly jelentkezett az X Faktorba, és kiesett, ideköltöztem vele. Soha nem akartam kitűnni, így egyszerű munkát vállaltam egy lemezboltban, ahol később Olly egyik klipjét is forgatták.
Eddig egyetlen komoly kapcsolatom sem volt. A legtöbb pasim egy seggfej volt. Kettő közülük rendszeresen megvert, aminek a nyomai meg is maradtak. Sajnos ezekkel a srácokkal rossz társaságba keveredtem, és belefolytam a piás ügyeikbe is, pedig a gyógyszereim miatt egy csepp alkoholt sem ihatnék. Én mégis havonta minimum háromszor berúgok. Nem tehetek róla, nekem ennyi kell...-Még gondolkodtam, hogy mit mondjak, de hirtelen semmi más nem jutott eszembe.-Nagyjából ennyi. Ennyit ér az életem.-mondtam végül.
Harry végig engem nézett. Tekintetéből szomorúságot, és sajnálatot lehetett kiolvasni, de én pont ezt nem akartam elérni.
-Nem akarom, hogy sajnálj.-kezdtem.-Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj. Azért mondtam el, mert tudnod kell, hogy milyen emberbe szeretsz bele.-magyaráztam.-Feltéve ha belém szeretsz, egy ilyen lányba...
Az előttem ülő fiú még mindig nem szólt semmit. Továbbra is engem nézett, ami egy idő után már kezdett eléggé zavarni.
-Mondj valamit, kérlek!-könyörögtem neki, hisz kezdtem aggódni, hogy fogja magát, és feláll.
Soha nem beszéltem még az életemről egy embernek sem, így ötletem sem volt, hogy milyen reakciót válthat ki ez a történet belőlük. Abba szinte teljesen biztos voltam, hogy sajnálni fognak, de egyéb ötletem egyáltalán nem volt.
-Most a legtöbb ember azt mondaná, hogy sajnálom, de mivel megkértél, hogy ne mondjam, így hát nem fogom.-kezdte, miközben a tekintete továbbra is rajtam ült.-Egyébként meg, meg kell mondanom: szerintem nem is sajnálom.-tette hozzá, mire nekem összeszaladt a szemöldököm.-Ha mind ez nem történik meg, talán soha nem ismerlek meg. Talán soha nem mentem volna be abba a teljesen átlagos zene boltba. Talán soha nem mentem volna pont oda hozzád. És talán soha nem lettem volna ott azon a szombat reggelen a nappaliba.-fejezte be. Őszinte mosoly ült ki az arcomra, talán évek óta először. Örültem, hogy Harry ezt mondja, mert reméltem is, hogy ezt fogja mondani.
-Kimondhatom?-néztem rá. Az ő arcára is halvány mosoly ült ki, miközben bólintott egyet.
-Mond.
-Szeretlek.

7. Just a teenage birtbag

Hello, üdv, sziasztok! Őszinte bocsánat a késésért, de tényleg iszonyat sok dolgom volt.
A részről. Rövid lett. Összecsapott lett. És szerintem hihetetlenül sablonos, de most csak ennyire telt. Jövő héttől talán jobban fogok teljesíteni. Minden esetre élvezzétek!
Sarah. xx





Majdnem a létra közepén tartottam, mikor lenéztem. Alig két méterrel voltam a föld felett, így nem féltve a bokámat, leugrottam. Szerencsésen értem földet, kutya bajom se lett.
Harry is ugrott, majd visszanézett a fent rekedt fanokra. Mondjuk azokat sem kellett félteni. Jöttek utánunk, mint a rossz szeretők. Ha jobban belegondolok pontosan azok volt. Rossz szeretők.
Niall intett, hogy menjünk át a parkolón, hátha ott feltudunk szívódni, amire mondjuk eléggé kevés esélyt adtam. Olly-nak a rajongói jó fejek, és aranyosak voltak, de a directionerek. Hogy a testvéremet idézzem "Előbb tudják, hogy hova mész, mint te magad.".
Szóval átrohantunk a parkolón, és beszálltunk Harry kocsijába.
-Gyerünk már!-bénázott a kulccsal a göndörke. Beletelt pármásodpercbe, mire a kocsi motorja beindult, és eltudtuk húzni onnan a csíkot.
-Ez...-kezdtem, de egyszerűen nem találtam erre a helyzetre szavakat.
-...vicces volt.-vigyorgott Nialler a hátsó ülésen. Összehúzott szemöldökkel bámultam rá.
-Nem pont ezt a szót használtam volna erre a helyzetre, de te tudod Niall cica.-fordultam előre. Harry idegesen dobolt a kormányon, ahogy a pirosnál álltunk. Az alsó ajkát harapdálta.-Jól vagy?-tettem a kezemet a combjára, mire ő mosolyogva rám pillantott, és bólintott. Ez a mosoly azt sugallta, hogy minden rendben, de Hazza-n még sem azt éreztem. Inkább mintha semmi nem lenne rendben.
-Mi lenne ha elmennénk bulizni?-vetette fel az ötletet a göndörke. Niall értetlen tekintettel, én pedig plafonig érő szemöldökkel nyugtáztam az ötletét.
-Ezek után még ki akarsz menni az utcára?-meredt rá a szőkeség kissé meglepetten. Érthető volt a reakció, ugyanis alig öt perce akart egy csapat tinilány megfojtani minket.
-Egyéb ötlet?-nézett körbe Hazz, mire én az ajkamba haraptam.
Harry zöld tekintete félig meddig az utat, félig meddig a mi reakcióinkat figyelte. Göndör haját immáron zöld sapka fedte.
-Ennek a srácnak miért áll ilyen jól minden?-harapdáltam az alsó ajkamat.
Szinte fel sem tűnt, hogy miközben én nagyban Harry-t stíröltem, Niall engem nézett, és sajnos - nem sajnos, látta, hogy hogyan nézek Hazza-ra.
-Mi lenne, ha én most már nem lógnék a nyakatokon, és ti szépen kettesben elmennétek bulizni?-mondta a szőkeség, miközben elő szedte a pénztárcáját.
Harry-t, és engem is őszintén meglepett egyszer az a mozdulat, ahogy elővette a pénztárcáját, másodszor pedig az, hogy ezt az ötletet pont ő vetette fel.
-És a mai estét én állom.-nyomott a kezembe egy köteg pénzt, ráadásképpen. Azt hittem ott fogok padlót, mikor megláttam, hogy mennyit adott.
-Niall, nagyon kedves tőled, de ezt nem fogadhatjuk el...-kezdtem volna, de Harry félbe szakított.
-Dehogynem fogadhatjuk el! Egyébként is tartozott már nekem a srác.-vette el tőlem a köteget, és szépen zsebre vágta.
Legalább két másodpercig gazdag voltam.
-És akkor én itt ki is szállok.-nyitotta ki gyorsan az ajtót a szőkeség, és már el is tűnt belvárosi tömegben.
Pár pillanatig csak Niall szőke fejét követtem a sok ember között, meg hallottam, ahogy pár lány felsikolt, de amiatt nem nagyon izgattam magamat. Inkább ezen a hirtelen 'lépek, menjetek bulizni' kirohanásán voltam fenn akadva, hisz ekkor még nem tudtam, hogy látta a hogy-nézzünk-harry-re-szerelmesként című fejezetemet.
-Akkor buli?-nézett rám Harry kacér mosollyal, mire én ránéztem az órámra.
-Hol akarsz bulizni öt órakor, Styles?-néztem rá felvont szemöldökkel, de ő csak vállat vont.
-Menjünk valahova alapozni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.-húzogatta a szemöldökét. Erre a mutatványára kapott egy szép kis nyelvnyújtást, majd hirtelen egy jó ötlet mászott be a fejembe.
-Akkor menjünk alapozni.-nyitottam ki az ajtómat a forgalom kellős közepén, és bevágva magam után az ajtót átszaladtam az úton. Szerencsémre piros volt, így senki nem csapott el.
Vigyorogva intettem vissza a kocsiban ülő srácnak, miközben magabiztosan betopogtam a sarkon lévő bárba. Természetesen a belvárosban lévő összeszórakozó helyet ismerem. Gyógyszerek ellenére is sikerült berúgnom az elmúlt pár évben egy párszor, olyan szinten, hogy a pultos vitt haza Olly-nak. Furcsa egy időszakom volt mindenesetre.
Ahogy leértem a nagyobb pince helységbe, intettem a jól ismert pincéreknek. Éppen mikor visszapillantottam a kis lépcsősorra mögöttem, Harry befutott. Bamba tekintettel nézett le rám, majd mikor realizálta, hogy tényleg én állok a lépcső alján, elmosolyodott. Én csak kacéran intettem neki, hogy jöjjön, miközben elindultam a pult felé.
-Szokásos, Zoe?-nézett rám Mark, mire én csak bólintottam.Szépen sorban intettem minden ismerős arcnak, még a pultos Jade-nek is, aki vigyorogva küldözgette nekem a puszikat. Szóval még mindig belém van esve. Nagyon jó.
 Harry leült mellém, és rögtön felém akart hajolni, hogy megcsókoljon, de én nem hagytam. Gondoltam az nap este húzom kicsit a fejét.
-És most, hogy kedves törzsvendégünk, Zoella, csatlakozott hozzánk kezdődhet a karaoke party!-ordított a mikrofonba Jade.-Várjuk a jelentkezőket!-tette hozzá gyorsan, majd lerakta a mikrofont a keverőpultra.
-Megbántottalak?-nézett rám kiskutya szemekkel Styles, de én csak vállat vontam, és belekortyoltam a közbe megérkezett italomba. Sex on the beach állt a felcímkézett poháron. Mindig is bírtam abba a bárba, hogy az egyes poharakra rányomtatták az ital nevét, így full részegen csak rámutattál a műanyagra, hogy 'Még egy ilyet. Kösz.'.
Megittam egy huzamra az italt, majd megnyaltam az alsó ajkamat.
-Gyerünk, Styles. Azért jöttünk, hogy szórakozzunk.-pattantam fel a székről. Harry meglepetten bámult rám, miközben az italát kortyolgatta, de még egy kérdést sem bírt kinyögni, ugyanis egyszerűen megfogtam a csuklóját, és megindultam a keverőpult felé.
-Zoe, szia!-ült ki hatalmas mosoly a lány arcára.-Milyen szám lesz?-nézte a CD-ket, mire én halkan odasúgtam neki az általam már régen kiválasztott zenét. A szőke hajú lány bólintással nyugtázta a választásomat, és a kezembe nyomta az egyik mikrofont. Harry kapta a másikat.
-Komolyan?-nézett rám fáradtan Hazz, de én csak bólintottam.
-Nagyon remélem, hogy tudod a szöveget.-vigyorogtam ördögien. A zene elindult, én pedig ritmusra bólogattam. Az akusztikus gitár kemény húrjai szinte cirógatták a fülemet.
-His name is Harry I have a dream about him.-kezdtem énekelni, kicserélve a dalszöveget. Olly mindig mondta, hogy gyönyörű hangom van, de soha nem hittem neki, viszont az a fej, ahogy Harry rám nézett... Az mindent elárult.-He rings my bell I got a gym class in a half an hour.-folytattam, miközben vártam, hogy Styles is csatlakozzon, de ez nem történt meg.
-Coz I'm just a teenage dirtbag, baby-nyomtam meg a refrén kezdetét. A hangos hangfalak szinte üvöltöttek mögöttem, így én is egyre hangosabban énekeltem.
Ismét ritmusra bólogattam, és vártam, hogy jöjjön a szöveg, pedig most már Harry-re bíztam az éneklést. Azelőtt még sohasem hallottam énekelni, így kissé izgatottan vártam, hogy belekezdjen a következő versszakba.-Her boyfriend's a dick and he brings gun to school.-kezdte, mire nekem a lélegzetem is elakadt. Esküszöm majdnem elélveztem, és csak a srác hangjától. Ez mi már?
-But she doesn't know who I am and she doesn't give a damn about me.-folytatta, majd a refrént közösen énekeltük.
Egészen közel álltam Harry-hez. Felnéztem rá, egyenesen a szemébe, és neki énekeltem. Akárcsak ő nekem.
-I'm just a teenage dirtbag baby, like you.-vigyorgott.- and she doesn't know what she's missin'.-hajolt közelebb hozzám. A szám végénél jártunk, szinte már csak a gitár szóló szólt, mikor meg akart csókolni, de én ismét nem hagytam. Kuncogva támasztottam a homlokomat az arca jobb oldalának, és úgy öleltem magamhoz. Nevettem, hisz élveztem, ahogy a fejénél fogva vezetem a srácot, még ha legbelül nagyon is tudtam, hogy kezdek bele esni. Pedig még csak egy napja ismertem.
Vigyorogva hajoltunk meg a közönség előtt, majd levonultunk a kis színpadnak nem kifejezetten nevethető emelvényről.
-Ügyes volt, mint általában.-dicsérte meg az előadást Mark. Vigyorogva adta a kezembe a következő italt, mire én csak bólintottam.
A legtöbb belvárosi szórakozóhelyen ugye törzsvendég vagyok, így nem csoda, hogy megjegyezték már a szokásos italaimat.
-Zoe, ez...-kezdte Harry, miközben leült velem szembe. Teljesen le volt döbbenve, de nem kifejezetten értettem, hogy min.-Gyönyörű hangod van!-jelentette ki egyszerűen, mire én csak vállat vontam.
-Nem lennék énekes.-ráztam a fejemet, közben pedig az ajkamat harapdáltam.-Nem bírnám idegileg.-kortyolgattam az italomat.
-Pedig tök jó buli.-tárta szét a karját Hazz mosolyogva.-Lépj be a bandába!-ült ki hatalmas vigyor az arcára, mire én félre nyeltem a koktélomat, és köhögni kezdtem.
-Te szórakozol velem?-meredtem rá döbbenten.-Eszem ágában sincs elrontani azt a szépen felépített karrieredet, amit pár év alatt sikerült összehozni. Egyáltalán nem érek annyit, hogy ezzel most tönkretegyél mindent.-ráztam a fejemet automatikusan.
-Akkor legalább a barátnőm lennél?-hajolt közel hozzám.
Mosolyogva kuncogtam fel, és leraktam az üres poharat a pultra.-But I'm just a teenage dirtbag, baby.-énekeltem neki, még közelebb hajoltam hozzá.
De ő csak vállat vont.-Ahogy én is.-vigyorgott. Az arcunk között alig pár centi volt, de ő nem csinált semmit se. Meg sem mozdult, amitől egyre idegesebb lettem.
-Mire vársz, Styles?-vigyorodtam el én is, mire ő ajkait az enyémekre nyomta.

Sorry - Not sorry

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, kicsit késni fogok a következő résszel, úgyhogy tényleg nagyon sajnálom, de sok minden összejött mostanában. 

Másodszor pedig egy kérdést szeretnék feltenni. Van olyan ember, aki olvassa a blogomat? Csak mert egyáltalán nem kapok visszajelzéseket (vagyis ez így nem igaz, hisz egy embertől igenis kapok). Semmi komment, se feliratkozók. Na jó, van egy feliratkozó, amiért hálásnak kellene lennem, de mégsem tudok az lenni. Kissé nagyra vágyó típus vagyok, bocsánat.

Minden esetre jól esne egy kis visszajelzés.

Sarah. xx

6. Listen to your heart with a little help

Hello, üdv, sziasztok! Ismét nem vagyok papolós kedvembe ( meg nincs is nagyon mit mondanom ), úgy hogy jó olvasást!
Sarah. x





Kiléptem a házból, és igyekeztem minden zárat bezárni rajta, mikor egyszerre csak megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám villogott a képernyőn, de ettől függetlenül a fülemhez emeltem a készüléket.
-Igen?-szóltam bele.
-Zoe, kérlek mond, hogy nem keltettelek fel!-hallottam Jamie aggódó hangját, mire elnevettem a magamat.
-Nem, nyugi. Már lassan egy órája fenn vagyok.-mosolyogtam, miközben nagyban az előttem álló Harry-t bámultam.-Mond.
-Ja, öhm, izé... Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk ma valahova.-magyarázta.-Persze csak ha te is ráérsz.-tette hozzá gyorsan. Rögtön mosolyogatnékom támadt. Gondolt rám. De édes.
-Jamie, nagyon aranyos vagy...-kezdtem.-De ma sajnos nem érek rá. Bocsánat. Majd valamikor máskor...-harapdáltam a szám szélét.
Hosszabb csend következett. Szinte már azt hittem, hogy lerakta, mikor hirtelen megszólalt:-Styles-al vagy?-kérdezte szárazon.
-Igen.-nyögtem be végül.
-Akkor nem is zavarok. Szia.-tette le. Eléggé erős sértettség hallatszott a hangjába, ami eléggé meglepett, hisz nem úgy tűnt tegnap este, mint akit érdekelek.
Összehúzott szemöldökkel néztem a telefonomra, majd megvonva a vállamat visszaraktam a táskámba.
-Milyen új udvarlót szedtél te fel, miközben mérges voltál rám?-nézett rám értetlen fejjel Harry, mire én felnevettem. Fogalma sem volt arról, hogy mennyire fején találta ezzel a szöget.
-Még nem járunk, Styles, úgyhogy a féltékenységedet tartogasd későbbre.-vigyorogtam, de Hazza csak megfogta a kezemet.  Furcsa érzés volt. Már mint nem az, hogy fogják az ember kezét. Vagyis igazából pont az volt a furcsa az egészben. Több éve nem volt olyan barátom, aki így kulcsolta volna rá az ujjait az enyéimre. Mintha soha nem akarná őket elengedni.
Beszálltunk a kocsiba, és már éppen azon voltam, hogy bekössem magamat, mikor nagy csattanást hallottunk a hátsó ülésről.
-Harry! Azt hittem soha nem jössz vissza!-kászálódott ki a kocsi aljáról egy szőke srác.-Ugye hoztál kaját?-pislogott a gyönyörű kék szemeivel.-Mert elfogyott a sütim, és éhen halok.-emelte fel az üres süteményes dobozát.
-Niall mi a...? Te mi a fenét keresel a kocsimba?-kerekedett ki Harry szeme.
-Jé, szia Harry új barátnője! Még nem találkoztunk.-nyújtotta felém a kezét, nem törődve a göndörke kérdéseivel.-Gondolom.-tette hozzá gyorsan.-Niall vagyok!-vigyorgott. Az első fogai közül az egyik kissé be volt fordulva, de még így is hihetetlenül aranyosnak tűnt, de inkább úgy, mint ahogy egy kis gyerek aranyos.
-Zoe.-mutatkoztam be mosolyogva.
-Niall! Mi épp a moziba tartottunk, úgyhogy ha nem gáz...-kezdte volna Harry, de a szőkeség vidáman a szavába vágott.
-Mozi! Úúúúú, játszanak egy nagyon jó filmet. Meg kéne nézni. Ki van velem? Harry fizet!-nézett rám érdeklődve, mire én elröhögtem magamat. Persze, hogy benne voltam. Már akkora nagyon csíptem a srácot.
-Haver, tudod, ketteseben akartunk volna menni...-kezdte újra Harry, de ismét nem bírta befejezni.
-És én miért nem jöhetek?-biggyesztette le a száját Niall.
-Igen, Harry, és ő miért nem jöhet?-fontam össze magam előtt a kezeimet. Fáradt arckifejezés ült ki Hazza arcára, majd egy egyszerű mozdulattal lefejelte a kormányt.
-Jöjjön.-dünnyögte. Niall és én lepacsiztunk, majd végre sikerült elindulni a pláza felé.

A szőkeséggel nagyon jól kijöttem. Ahogy már mondtam, hihetetlenül aranyos srác volt a szőke manó, és hihetetlenül jó arc is. Irtó sokat beszélgettünk, és szinte teljesen megfeledkeztem Harry-ről, aki mögöttünk kutyagolt a nagy épületben.
-Szerintem be van sértődve.-röhögött Niall. Esküszöm mosolyognom kellett azon, ahogy nevet. Egyszerűen tündéri ez a srác.
-Nem csodálom. Ez a második randi, ami nem jön össze neki. Ráadásul két nap alatt.-kuncogtam én is.
-Kapd le, hátha attól jobb kedve lesz.-kacsintott Niall, mire én kinyújtotta a nyelvemet. Azért ez nem így megy, Niall baba.-Fogadjunk, 10fontban,  hogy 30 másodpercnél tovább nem bírsz vele smárolni.-nyújtotta felém a kezét, azzal a tipikus 'Na, mered?' fejjel. Ördögi vigyorral ráztam vele kezet, majd sarkon fordulva Harry-hez lépkedtem.
Alig pár lépéssel volt lemaradva tőlünk, a telefonját nyomkodta.
-Hé, Hazz!-álltam meg előtte, mire ő levetette a tekintetét a telefonjáról, és egyenesen a szemembe nézett. Abban a pillanatban pipiskedve oda hajoltam hozzá, és az ajkamat az övére helyeztem.
Először teljesen ledöbbent, mint a kis gyerek, aki elveszett a nagy városban, de utána rájött, hogy mi történik. Fogaival lágyan harapdálta az alsó ajkamat, miközben kezével átfogta a derekamat, én pedig a nyakába kapaszkodtam, ha végső soron elájulnék a tökéletességétől. Úgy értem, komolyan. Tényleg be kellene már ismernem, hogy kicsit túl tökéletes a srác.
Elengedtem Harry-t, és büszkén Niall-re néztem, aki már vette is elő a pénztárcáját. Egy csepp csalódottság sem látszott az arcán. Mintha nem is számított volna neki, hogy elvesztette a fogadást. Mondjuk, mutli-milliomos. Mit számít neki 10font.
-Köszi.-tátogta a szőkeség vigyorogva, mire nekem leesett. Nem a pénz, vagy a győzelem miatt csináltam, csak felakarta vidítani Harry-t. Hm. Igaz barátság. De szép is az élet. Ja, várjunk. Mégsem az, mert valaki úgy is elbassza előbb vagy utóbb.

Miközben a két srác az aláírásokat osztogatta a mozi előtt, én megvettem a jegyeket. Valami Nothing left ot fear című filmre akartak beülni a fiúk, mert (hogy Niall szavait idézzem) "Az előzetes totááááááááál fosatós meg véres volt.". Ha te mondod, Nialler.
Szóval miután befejezték a sztárkodást, szépen bevonultunk a moziba, ahol újra kezdődött az egész. Majdnem húsz ember állt Niall és Harry között, akik igyekeztek nem megfulladni a sok tinilány között.
Már nem azért, de miért kell egy tizenkét évesnek aláírás a mellére? Egyáltalán hol van annak a melle? Úristen, mekkora idióták vannak ebben a generációban... De persze tisztelet a kivételnek. MINDIG tisztelet a kivételnek.
Szerencsémre Harry gyorsan lerázta egy 'Bocs csajok, bennem kell. Puszi.' beszólással a kölyköket, így mehettünk filmet nézni.
A filmről nem szeretnék sokat papolni, de Niall tényleg eléggé jól leírta az egészet abba az egy értelmetlen mondatba. Nagyon fosatós volt. Nem vagyok az a horror filmektől beijedős típus, de mikor hozzábújtam

Harry-hez (és akkor most képzeljük azt, hogy nem pirultam el), szinte éreztem rajta, hogy ő is inkább menne ki. Szóval ez a film nem 18+-os, hanem inkább ember+-os volt. Egyszerűen borzasztó miket ki nem tudnak találni az egyes rendezők, hogy idegrohamot kaphassanak a rajongók, de nem gáz. Valakinek ez jön be. Ki vagyok én, hogy megmondjam milyen őrültséget szeressenek a kölykök?

-Szóval akkor öten vagytok a bandában.-pislogtam Niall-re, miközben az üdítőmet ittam. A szőkeség válaszként helyeslően bólogatott.
-Én, Harry, Louis, Liam, és Zayn.-sorolta őket újra, remélve, hogy ezúttal megjegyzem a neveket.
A göndörke közvetlen mellettem helyezkedett el, egészen közel ült hozzám. Ujjaival a kezemet piszkálta, miközben szorgosan bólogatott Niall magyarázásra.
-És most fog majd a világ turnétok kezdődni?-pillantottam Styles-ra, mire ő ismét bólintott egyet.-Wow. Ez azért szép teljesítmény 3 év alatt.-bólogattam elismerően.-És ki szingli a bandából?-váltottam gyorsan témát. Kacér mosoly ült ki az arcomra. Erre a húzásomra Harry felröhögött.
Niall összehúzott szemöldökkel meredt rám.-Igazból csak én, ha úgy nézzük.-mondta.
-És te Harry?-fordultam kíváncsian a mellettem ülő delikvens felé, mire ő csak vállat vont. Nem mintha nem tudtam volna a választ erre az értelmetlen kérdésre.
-Ez rajtad is múlik.-vigyorodott el kacéran, de válaszként csak kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Azért még teperned kell egy kicsit, Styles.-mosolyodtam el ördögien. Niall okvetlenül is felröhögött.
-Akkor még szingli vagyok.-húzta el a száját.
Hirtelen hatalmas sikítás(ok) söpört(ek) végig az egész épületen. Mindenki odakapta a fejét, és úgy kb. 30-40 tízen éves lány állt a mozi előtt. Egyenesen ránk meredtek, miközben megindultak felénk.
-Srácok, mit is mondtatok? Mikor kezdik el adni a filmeteket a mozikban?-pislogtam riadtan felváltva mind a kettő fiúra, mire Niall csak a fejét rázta.
-Nem mondtuk.-nézett körbe, majd gyorsan felpattant. A mellettem ülő Harry is gyorsan felállt, szorosan fogta a kezemet, hogy véletlen se engedjem el.
A szőkeség elindult a kajáldák mellett lévő nagyobb dohányzó erkély felé, majd intett nekünk is, hogy kövessük. Akkora a fanok már úgy tíz méternyi távolságba lehettek tőlünk, nagy tempóban igyekeztek felénk telefonokkal, és fényképezőkkel a kezükben.
Ahogy kiértünk a friss levegőre, megcsapott az a tipikus őszi hűvös szellő. Kissé összébb húztam magamon a kardigánomat, majd ismét rákulcsoltam az ujjaimat Harry kezére. Valahogy hihetetlenül megnyugtató volt az, hogy tudhattam valakit magam mellett, aki megvéd a saját rajongóitól. Oké, ez furán hangzott.
-Gyertek!-szólít Niall a korlát széléről, miközben óvatosan átmászott rajta.
-Ember, mit művelsz?-képedt el Harry. Vissza-vissza nézett a rajongókra, akik időközben kitörték az erkély ajtót, és felénk igyekeztek.
-Haver, vagy ez.-mutatott a létrára a szőkeség.-Vagy az.-mutatott a rajongók felé.

5. You're my only lifeline

Hello, üdv, sziasztok! Kivételesen nincs kedvem papolni, úgyhogy jó olvasást.
Sarah. xx





Valamikor reggeli nyolc körül értem haza, holt részegen. Igazából a sztorinak a nagy része teljesen kiesett, de addig meg van, ahogy elbotorkálok a napfelkeltében az ajtóig, és előkaparom a kulcsaimat.
Nálam az ajtó nyitás egyébként is hosszú folyamat, úgyhogy részegen le sem tudom írni, hogy milyen hihetetlenül nehéz beletalálni abba a rohadt zárba.
Minden esetre alig tíz percig bajlódtam vele, ami nálam szinte rekordnak számít. 24 óra alatt két rekord is!
Szóval bementem a lakásba, és lebasztam a táskámat a szekrényre.
-Zoe?-kukucskált ki Olly a konyhából.-Te meg hol a fenében voltál eddig? Már nem tudom hány órája téged kereslek.-indult meg felém azzal a szándékkal, hogy most akkor jól le fog szidni, mint apám régen. Hát, nem jött össze neki, ugyanis nem kifejezetten érdekelt.
-Blablabla... Zoe miért nem értél haza időben?-mutogattam a kezemmel össze-vissza.-Sajnálom apuci, de a kedves barátod éppen megakart hágni, miután leitat, ja, de bocs, igazad van, az én k*rva any*mat.-böktem rá az orrára a mutató ujjammal.
-Te részeg vagy?-nézett rám elképedve.
-Nem, tegnapos vagyok, Olly cica. Szerinted?-röhögtem idiótán.
Megmondom, legszívesebben elfelejteném ezt a reggelt, hisz minden belefért. A pofontól kezdve a vitáig, tényleg minden.
-Tudod jól, hogy nem szabad alkoholt innod a gyógyszereidre!-esett neki újból a szidásnak, de ismét csődbe torkollott a próbálkozás.
-Persze! És a szabályok azért vannak, hogy szépen meg lehessen őket szegni!-vigyorogtam, majd elindultam a konyha felé, hogy töltsek magamnak még egy kis italt.
Kinyitottam a szekrényt, és kihalásztam egy üveg vodkát, majd elkezdtem tölteni a poharamat.
-Zoe, ezt most fejezd be.-vette el a poharat és az üveget is a srác, de én ismét vitázni kezdtem:-Már azt sem hagyod, hogy jól érezzem magamat?-néztem rá boci szemekkel, mire ő beleharapott az alsó ajkába. Ilyenkor mindig olyan aranyosan néz ki.
-Dehogy nem, csak...
-Akkor add ide szépen!-vettem ki a kezéből az üveget, és jól meghúztam. Az egész szoba forgott körülöttem, de nem kifejezetten zavart.
-Jobb?-nézett rám felvont szemöldökkel, mikor már elemeltem az üveget a szám elől.-Őszintén mond meg. Ettől mi lesz jobb?-vette ki a kezemből ismét az italt, majd szépen vissza rakta a helyére.-Zoe, tudod jól, hogy ez semmit nem old meg.-állt meg előttem, és mélyen a szemembe nézett. Igaza volt, és legbelül tudtam is.-Hagyd ezt abba!-mondta, és igazából a hangjába csöppnyi fölényeskedés sem hallatszott, de én mégis másképp álltam a dologhoz.
-Ne merj felettem apáskodni. Soha nem leszel olyan, mint ő volt.-ráztam a fejemet idegesen, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem egyáltalán nem akart apáskodni: csak segíteni.
-Nem mintha valaha is olyan szörnyű szülő akarnék lenni...-jegyezte meg, mire én akkorát lekevertem neki, hogy hátra esett. Még ilyen ittasan is szép pofont tudtam adni, de mi tagadás, meg is érdemelte.
-Ne merj így beszélni róluk, érted?-néztem rá ki kerekedett szemekkel.-Soha, de soha ne merj így beszélni a halott szüleimről, megértetted?-nyeltem egy nagyot, hogy visszatartsam a könnyeimet.
Való igaz, a anyámék nem volt példa szülők, de én mégis szerettem őket. Igen, lehet, hogy ittak, és nem úgy neveltek, ahogy kellett volna, de szerettem őket, hisz a szüleim voltak. A többi nem számít.
-Miért? Valaha érdekelte őket az, hogy milyen ember lesz belőled? Zoe, nézz magadra!-Egyik kezével azt a pontot fogta, ahol képen töröltem, a másikkal rám mutatott.-Szerinted büszkék lennének rád, ha így látnának? Őszintén! Blake büszke lenne rád, ha így látna?-szegezte nekem a kérdéseket. Próbált rávezetni arra, hogy egy csődtömeg vagyok, de nem akartam elfogadni ezt az egyébként is nyilvánvaló tényt.-Már ha egy nagyon kicsi gebasz is van az életedbe, nyúlsz az üveg után, miközben jól tudod, hogy nem kellene, mert nem tesz jót. Neked végképp nem!-közelebb jött hozzám egy pár lépéssel.
Én magamat karoltam át védekezésképpen, és úgy szipogtam. Soha nem akartam elfogadni ezeket a nyilvánvaló tényeket.
-Ez neked tényleg jó?-nézett megint mélyen a szemembe. Visszanéztem rá, de nem láttam semmit az arcán, csak szomorúságot, de legfőképp: csalódottságot. Azt, hogy ismét csalódást okoztam neki a viselkedésemmel. Újra, és újra, és újra...
-Soha nem volt egyetlen rendes pasim se.-kezdtem.-Mind bunkó állat volt, és tegnap örültem, hogy végre találkoztam valakivel, aki nem lyukra megy. Erre kiderül, hogy mégis...-néztem felfelé, hogy még véletlen se kezdjek el sírni.
Mindig is utáltam, mikor az emberek sírni látnak. Nem akartam gyengének mutatkozni, még ha tudtam  legbelül, hogy igenis az vagyok.
-Harry rendes srác. Az csak egy hülye félre értés volt.-rázta a fejét Olly.
Szipogva nyeltem egyet. -Biztos?-néztem rá félénken, mire ő bólintott.
-Biztos.-mondta, és átölelt.

Szerencsére jól bírom a piát, így csak egyetlen egyszer lettem rosszul. Oké, párszor felbuktam a saját lábamban, de azt hiszem ez mindenki megesik, mikor hulla részegen ér haza reggel.
Mindenesetre az a három óra alvás megtette a hatását: fejfájással, és fáradtan ébredtem tizenegy óra környékén.
Ahogy felültem az ágyamon, a fejemet szorongattam.
-A mai gyógyszer adagomhoz dupla fájdalomcsillapító kellene.-gondoltam, majd kimásztam a puha párnák közül.
Egy szál fehérnemű volt rajtam, mert fürödni már lusta voltam, így egyszerűen csak bedőltem az ágyba.
Lassan botorkáltam le a lépcsőn, egyenesen a konyha felé. Olly-t szerencsére még itthon találtam, a nappali kanapéján ült, és éppen valami lövöldözős játékkal játszott. Két "baaaaaazzzzzmeeeeeeg" oda kiáltott nekem egy jó reggelt-et, mire én csak bólintottam, tudva, hogy úgy se látja.
Magnézium, fájdalomcsillapító, migrén megelőző, és még sok különböző színes gyógyszer ott hevert az asztalon, én pedig automatikusan tömködtem mindet a számba, majd egy pohár vízzel küldtem le őket.
-Mit tervezel mára?-szólalt meg hirtelen Olly. Nem zavartatta magát a fehérnemű miatt, már annyiszor látott így, hogy ez meg sem kottyant neki.
Szépen besétáltam a nappaliba, és levágtam magamat mellé.
-Megnézek pár filmet, vagy lehet, hogy felhívom a tegnap megismert srácokat, hogy menjünk el moziba. Ez attól is függ, hogy milyen gyorsan múlik el a rosszul létem.-számolgattam a másnaposságaim hosszúságát, de rá kellett jönnöm: egyik sem tartott többnél öt óránál.
-És nincs kedved velem megnézni egy filmet azután, hogy elmagyaráztam a tegnap estét?-szólalt meg valaki mögöttem, mire ijedten fordultam hátra. Hazza állt ott.
Kék inget, és farmert viselt. Ahogy hátra fordultam, azzal a lendülettel az ajkába harapott, és nagyon koncentrált, hogy ne bámulja a többi testrészemet.
Nem érdekelt, hogy fehérneműben lát, sosem voltam a szégyenlős fajta, de mégis elpirultam.
-Hagyj békén, oké?-álltam fel, azzal a céllal, hogy visszamenjek a szobámba, de Harry elkapta a csuklómat, és visszarántott.
-Félre értetted az egészet.-nézett rám. Mélyen a szemembe nézett, nem pedig más testrészeimre. Gondolom nagy megerőltetés lehetett neki, hogy ne pásztázzon végig.
-Nem hinném, hogy akármit is félre lehet ezen érteni.-ráztam a fejemet.
-Csak azt akartam, hogy jól érezd magad, azért fizettem a piákat. Zoe, semmi olyat nem akartam tőled, főként nem aznap, mikor megismertelek.-magyarázta. Lágy volt a hangja, szinte cirógatott, akárcsak előző nap reggel.
Felvontam a szemöldökömet.-Jól van, Styles.-mondtam.-Kapsz még egy esélyt, aztán meglátjuk mi lesz.-vigyorodtam el, majd hirtelen gyors puszit nyomtam a szájára, és már mentem volna a szobámba, de Olly érdekes megjegyzést tett.
-Nem ér előttem smárolni a haverommal!-mondta, úgy, hogy hátra sem nézett.
-Hé, Murs!-szóltam neki. Erre már hátra fordult, mire én csak bemutattam neki.-Pusszantalak.-küldtem neki
egy csókot a levegőbe, majd végleg felszaladtam az emeletre.
Mivel meleg volt az idő, egy toppot vettem fel, szoknyával, egy bőr nyaklánccal meg spékelve, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. A sminkem a szokásos volt: kihúzott szem, szempillaspirál, és rúzs.
Ahogy a tükörbe nézegettem magamat, feltűnt az orromban éktelenkedő lyuk. A régi orr piercingem helye.
Nem volt egy túl szép látvány a heg (nem is értem hogy nem tűnt fel hamarabb), így előkerestem a régi fém darabot, és a helyére illesztettem. Máris sokkal jobban néztem ki. Ja, nem. Mégse. Mindig szörnyen nézek ki.
Miközben caplattam le a kedves vendégünkhöz, többször is megfordult a fejemben, hogy semmi kedvem ehhez az egész játszadozáshoz, és inkább haza küldöm, de mindig arra lyukadtam ki, hogy nincs hozzá szívem. Túl édes ez a srác, és még csak nem is tudja.
-Styles! Hova akarsz menni?-értem le a földszintre végül. Harry érdeklődve lépett elő a nappaliból, és végig mért, majd bólintott.
-Jól nézel ki.-vigyorgott, mire én csak a szememet forgattam.-Egyébként nekem mindegy. Ahova te akarsz.-vonta meg a vállát.
-Akkor moziba megyünk.-jelentettem ki, majd az ajtó felé vettem az irányt.-Előtte viszont enni kéne valamit.-gondolkodtam hangosan.
-Kapsz majd kaját is, de ezúttal piát nem.-állt meg mögöttem röhögve, mire én is elmosolyodtam.
-Olly cica! Elmentünk!-kurjantottam vissza a még mindig videó játékozó testvéremnek. Csak egy halk 'ahhaaaaaaaaaa' szerűséget kaptam válaszként. Majd fél óra múlva úgy is rájön, hogy elmentünk.